Elektromos Infiniti LE koncepcióautó a Párizsi Autószalonon

A környezetbarát, ugyanakkor nagyteljesítményű luxusautók gyártását célul kitűző Infiniti újabb jelentős lépést tett célja elérése felé az Infiniti LE teljesen elektromos Concept modell megalkotásával, amely minden ízében valódi Infiniti, mindössze egy dolog hiányzik belőle: a kipufogó.

A modell európai bemutatójára szeptember 27-én, a Párizsi Autószalon 1. csarnokának 224. standján kerül sor, ahol az LE Concept mellett megtalálható lesz a díjnyertes Infiniti EMERG-E sport koncepciójármű és a már forgalomba került M35h hibrid is – a „kompromisszummentes” nagyteljesítményű autózás képviselőiként. „Az Infiniti LE Concept tényleges gyártási céllal született koncepciójármű, a nagy része annak, amit itt lát, meg fog valósulni” – mondta Bernard Loire, az Infiniti Európa, Közel-Kelet, India és Afrika alelnöke. „Még túl korai lenne pontosan megmondani, mikortól lesz kapható, de mindenesetre nagy örömmel üdvözöljük az elektromos autókat népszerűsítő közelmúltbeli kezdeményezéseket – például azt, hogy a francia kormány autónként 5000 euróról 7000 euróra emelte a vásárlási támogatást. Így az LE Concept európai bemutatójára Párizsban kerül sor.” „Az Infiniti a luxus jövőjét a fenntartható luxusban képzeli el, és továbbra is igyekszünk vezető szerepet játszani ezen elképzelés megvalósításában” – tette hozzá Bernard Loire.

Infiniti LE Concept
A zéró kibocsátást kimagasló vezetési élménnyel ötvöző, szemet gyönyörködtetően megformált, kompakt négyajtós, tisztán elektromos meghajtású LE Concept modell gyártása és forgalmazása az Infiniti tervei szerint egyes piacokon akár már két év múlva megkezdődhet. A forgalomba kerülő végleges modellen az LE Concepthez képest csak kisebb módosítások lesznek, a modern hajtáslánc mellett természetesen marad a sportos formaterv is – amely megjelenésében az „elektromos autó” helyett a „dinamikus luxust” hangsúlyozza.  Marad továbbá a lenyűgöző belső tér és a felhasználóbarát technológiai megoldások is – többek közt akár a forradalmian új, vezeték nélküli feltöltő rendszer is. A teljesen új formatervű, négyajtós szedán az eleganciát dinamizmussal ötvözi, ugyanakkor magán viseli az Infiniti jellegzetes jegyeit és legújabb formatervezési vonalát. A karosszéria jellegzetesen arányos és kiegyensúlyozott, a megemelt hátsó rész lendületet sugároz. Az autó elején találjuk a már megszokott Infiniti hűtőrácsot, amelynek közepén a világító Infiniti embléma alatt kapott helyet a töltő csatlakozója. A LED-fényszórók és hátsó lámpák jól illeszkednek az Infiniti legfrissebb design vonalához, csakúgy, mint az íves hátsó oszlop és a hullámzó mozgást sugalló erős övvonal. A sejtelmes háttérvilágítással kiemelt első és hátsó szpojlereknek és oldalsó légterelőknek köszönhetően a jármű légellenállási együtthatója mindössze 0,25 Cd.

Infiniti LE Concept

A 4,70 méteres hosszával az LE Concept méretei gyakorlatilag megegyeznek az Infiniti G szedánéval, alátámasztva az Infiniti azon tézisét, hogy zéró kibocsátás nem feltétlenül jelent kis méretet, sőt a luxust sem kell nélkülözni: az LE Concept belseje a felsőkategóriás luxusautókat megszégyenítő kényelmet, és az elektromos hajtásnak köszönhetően sebességtől függetlenül teljes nyugalmat kínál. Az LE Conceptbe jövőt idéző műszerek és technológiai megoldások kerültek, de Infinitiről lévén szó, kiemelt figyelmet kapott az otthonosság és kényelemérzet is – ezt szolgálják a lágy fények, a tökéletes kilátás és hívogató nyitottság érzet is.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.