Elektromos kisautó az Opeltől 2013-ban

A főbb versenytársakhoz hasonlóan az Opel is hamarosan piacra dobja teljes egészében elektromos meghajtású autóját.

A Die Welt hétfői számában idézte az Opel új vezetőjét, Karl-Friedrich Stracke-t, aki elmondta: 2013 első felében kerül piacra az Opel Junior névre hallgató kisautója, s nagyjából fél év múlva lesz elérhető a kocsi elektromos változata is. Az Opelnek már vannak tapasztalatai az elektromos autókkal, már gyártják az Amperát, ami lényegében a Chevrolet Volt Európába szánt változata. Ez azonban nem teljesen elektromos meghajtású kocsi, mert ha lemerül az akkumulátor, akkor belép a benzinnel, illetve E85 üzemanyaggal működő motor, hogy a generátorral áramot fejlesztve lássa el a hajtómotort, illetve feltöltse az akkumulátort. A Németországban ősszel forgalomba kerülő Amperákból Stracke várakozásai szerint az első évben 6-8 ezer darab eladása várható.

Ajánlott tartalom

Decembertől egy éven át hét helyszínen tesztel hidrogén-üzemanyagcellás buszokat a HUMDA

A budapesti agglomerációban és hat vidéki nagyvárosban próbálhatnak ki az utasok egy Solaris és egy Caetano hidrogén-üzemanyagcellás autóbuszt a menetrend szerinti forgalomban.