Elektromos, önvezető taxikat épít a GM

A General Motors azt tervezi, hogy a Lyft nevű utazásmegosztó platformmal közösen egy éven belül önállóan közlekedő, a Chevrolet Boltra épülő elektromos meghajtású taxikat tesztelne a közutakon.

A The Wall Street Journal szerint a tesztprogram részletei még nem tisztázottak, de néhány fontos elemet már tudni lehet. Így például a technikát, amellyel az átépített Chevrolet Bolt robottaxikat felszerelik, a Cruise Automation Inc. fogja szállítani. A startupot a General Motors márciusban vásárolta fel egymilliárd dollárért és a lehető leggyorsabban szeretné is felhasználni a birtokába került tudást. Az autók egy év múlva kerülnek a forgalomba, és azokat nem csak a közutakon tesztelik majd, hanem a Lyft-ügyfeleit is szállítani fogják. Ehhez az Uber vetélytársának számító cég – amelybe a General Motors 500 millió dollárt fektetett be – okostelefon-alkalmazása egy új, különleges verzióját fejleszti ki. A program lehetővé teszi majd a robottaxik megrendelését és az alapvető kommunikációt is a járművekkel. Eleinte ugyanakkor minden autóban lesz emberi sofőr is, aki vészhelyzetben beavatkozhat.

forrás: sg.hu

Ajánlott tartalom

Pozitívan látják az e-mobilitás jövőjét a piac hazai szereplői 

Megélt- és közösségi e-mobilitás címmel rendezett kerekasztal beszélgetést az ABB az Elektromos Járművek Nemzetközi Világnapja alkalmából, amelyen a szakma és a felhasználók képviselői is részt vettek.