Elektromos taxi-robogóval is lehet már száguldani Amszterdamban

Hétfőtől működnek Amszterdamban Európa első elektromos taxi-robogói.

A “tömegközlekedés új formájaként” beharangozott környezetbarát taxik a busz-, metró, illetve villamosmegállók és a végső úti cél közötti távolság megtételének könnyítését szolgálják. A Hopper cég robogói igazi high-tech kétkerekűek: navigációs és nyomkövető-rendszerrel vannak felszerelve hála a holland TomTom cégnek, illetve a jármű  műszerfalára, valamint – a digitális hirdetés céljából – a hátuljára erősített Samsung okostelefonoknak. A cég alapítója, Ruben Beugels hat évvel ezelőtt álmodta meg az elektromos taxi-robogók flottáját. A férfi reményei szerint a fényes limezöld színű kétkerekűek idővel a holland főváros elengedhetetlen kellékei lesznek. A taxi-robogók várhatóan 2013 folyamán gördülnek be Hága, Rotterdam és Utrecht utcáira is. Az elektromos robogók 25 kilométer per órás maximális sebességre képesek és teljesen feltöltve 130 kilométert tudnak megtenni. A Hopper vállalat főgarázsában most száz robogó sorakozik. A gyors és környezetbarát fuvarra vágyó gyalogosok telefonon, vagy interneten keresztül is rendelhetnek robogót, vagy a cég saját okostelefon-alkalmazásával személyesen is felvehetik a kapcsolatot a hozzájuk legközelebb lévő kétkerekű taxival.

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.