Elektromosautó-töltő létesítésére pályázhatnak az önkormányzatok

Hamarosan pályázhatnak támogatásért elektromosautó-töltő állomások létesítésére az önkormányzatok - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI érdeklődésére.

A tájékoztatás szerint a pályázatot jóváhagyták, a megjelentetéssel kapcsolatos adminisztratív feladatok vannak hátra.

Mint írták, a kormány tervei között változatlanul szerepel a tisztán elektromos üzemű gépjárművek elterjedését ösztönző vásárlási támogatás bevezetése, amelyet az európai jogszabályokkal összeegyeztethető formában kíván megvalósítani. A támogatásra a pénzügyi fedezet rendelkezésre áll.

A támogatás mértékét egy, a nemzetközi tapasztalatokat magába foglaló és a hazai viszonyokat is figyelembevevő szempontrendszer alapján határozzák meg. Ennek nagyságáról még nem született döntés – áll a közleményben.

Az áfacsökkentést vagy az áfamentesség bevezetését az európai jogszabályok nem teszik lehetővé – írta az NGM.

A napi.hu csütörtökön írt arról több, az elektromosautó-programot ismerő – többek között kormányzati – forrásra hivatkozva, hogy autónként 2-3 millió forint közötti támogatást ad majd az állam, maximum 10-12 millió forintos értékhatárig. A végleges anyag még nem készült el – tették hozzá.

Ajánlott tartalom

Rekordévet zárt a Toyota Európában: több mint 1,2 millió eladott jármű 2025-ben

A Toyota Európa (Toyota Motor Europe - TME) történelmi rekordot jelentő több mint 1 229 000 új autó értékesítésével zárta a 2025-ös naptári évet.