Elfogadta az amerikai képviselőház Biden szociális- és klímavédelmi csomagját

Hosszú hetek vitái után pénteken elfogadta az amerikai törvényhozás alsóháza Joe Biden amerikai elnök 1750 milliárd dolláros szociális- és klímavédelmi csomagját.

A képviselőházban többségben lévő demokraták 220:213 arányban fogadták el a tervezetet, amelyet még a szenátusnak is meg kell szavaznia. Jared Golden, Maine állam demokrata képviselője csatlakozott a javaslatot ellenző republikánushoz, és nemmel szavazott. A voksolást csak fél nappal az eredetileg tervezett időpont után tudták megtartani. A késedelmet az okozta, hogy Kevin McCarthy, a republikánusok képviselőházi frakcióvezetője csütörtök este nyolc órán keresztül tartott beszéddel tiltakozott a törvényjavaslat ellen. McCarthy többek között arra figyelmeztetett, hogy a csomag gazdasági hullámvölgybe juttatja az országot. A Biden-kormány október végén terjesztette a kongresszus elé a kompromisszumos, felére csökkentett, 1750 milliárd dolláros szociális csomagot. A demokraták progresszív és centrista politikusai közötti ellentétek miatt nem tudtak megegyezni a 3500 milliárd dolláros korábbi tervekről. Az egyebek között családi, oktatási, egészségügyi és klímavédelmi intézkedéseket tartalmazó terv, amelyet a Biden-kabinet az amerikai történelem egyik legnagyobb adóemeléséből finanszírozna, jelentősen megváltozott az utóbbi hetek egyeztetéseit követően. Kikerült például a csomagból Biden azon terve, miszerint két évre tandíjmentessé tették volna a közösségi felsőoktatási intézményeket.

Ezen kívül nem szerepel a csomagban a korábban beharangozott, 12 hetesre tervezett fizetett szabadság, illetve családi betegszabadság sem. Szintén a tervek között szerepelt az időseket segítő, úgynevezett Medicare szövetségi egészségbiztosítási program kibővítése is, de az új javaslat már ezt sem tartalmazza. Az úgynevezett tiszta villamosenergia-program – amely pénzügyi támogatást nyújtott volna az elektromos közműszolgáltató vállalatoknak, hogy beszüntessék a fosszilis tüzelőanyagok használatát – szintén kimaradt a tervezetből.

Az új, 1750 milliárd dolláros csomagterv többek között 2022-ig meghosszabbítaná a gyermekek után járó adókedvezményt, illetve ingyenes óvodai ellátást biztosítana a 3 és 4 éves gyermekek számára. Ezen kívül a Biden-kabinet 100 milliárd dollárt költene a bevándorlók felzárkóztatására és jogi képviseletére, valamint a menekültügyi- és határvédelmi rendszer fejlesztésére. További 500 milliárd dollár jutna az éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedésekre. A kongresszus költségvetési hivatalának (CBO) csütörtökön nyilvánosságra hozott elemzése szerint a csomag nagyjából 160 milliárd dollárral növelné a hiányt a következő évtizedben. A republikánusok még a szavazás előtt felhívták a figyelmet, hogy a kimutatás ellentmond Biden korábbi ígéretének, aki azt mondta: a szociális- és klímavédelmi csomag nem növeli majd a hiányt. “Biden elnök többször ismételt állításával szemben, miszerint ez a törvényjavaslat nulla dollárba fog kerülni, valójában milliárdokat fogunk fizetni érte” – hívta fel a figyelmet Tom Cole Oklahoma állam republikánus képviselője. “Köszönetet mondok (Nancy) Pelosi házelnöknek, a képviselőház vezetésének, és minden képviselőnek, aki keményen dolgozott és megszavazta ezt a törvényjavaslatot” – fogalmazott Joe Biden a pénteki közleményében. Az elnök kiemelte, hogy a képviselőház két héten belül gazdasági programjának második jelentős csomagját fogadta el.

Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke szerint a csomag egy “látványos program” az egészségügyet, a családgondozást és az éghajlatváltozást érintő intézkedésekkel. “Ezek jelentős változást hoznak majd amerikaiak millióinak életébe” – tette hozzá. A törvényjavaslatot a szenátusnak is el kell fogadnia, amely várhatóan csak a hálaadás ünnepe miatti szünete után tárgyal majd a csomagról. “A lehető leggyorsabban intézkedünk, hogy ez a törvényjavaslat Biden elnök asztalára kerüljön, és segítséget nyújtsunk a középosztálybeli családoknak” – jelentette ki pénteken Charles Schumer, az amerikai szenátus többségi, demokrata párti vezetője.

Ajánlott tartalom

Passzold vissza, Tesó! – a Jane Goodall Intézet mobil újrahasznosítási programja nyerte a Telekom pályázatát

Körforgásban, kölcsönhatásban, közösségben – címmel hirdetett pályázatot kifejezetten magyarországi nonprofit szervezetek számára a Magyar Telekom és a Hello Nonprofit.