Elindultak a Salgótarján környéki erdők erdőtervezési munkái

Hamarosan megkezdődik a Salgótarján környéki erdők 10 éves erdőgazdálkodási terveinek (erdőterveinek) megújítása. 2024. január 31-én megjelent a tervezési folyamat megindításáról szóló hivatalos tájékoztató, mely részletesen a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) weboldalán olvasható.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

De miért is foglalkozik mindezzel az MME?

Az egyesület helyi csoportja régóta kiemelt feladatának tekinti a Salgótarján környéki térség madárvédelmi és természetvédelmi ügyeinek nyomon követését, kedvező irányba alakítását. E tevékenység keretében jelentős figyelmet kapnak az erdők, amelyek egyrészt számos természeti értéknek adnak otthon, másrészt a környezeti változások és az emberi hatások következtében napjainkban fokozottan veszélyeztetett élőhelyeknek számítanak.

Mit foglalnak magukba a körzeti erdőtervezési munkák?

A körzeti erdőtervezési munkák során egyrészt felülvizsgálják az erdők területi beosztását, illetve a gazdálkodás területi egységének számító erdőrészletek termőhelyére és faállományára vonatkozó leíró adatokat. Másrészt (és az erdők jövőbeni helyzete szempontjából ez a fontosabb) meghatározzák azokat a gazdálkodási lehetőségeket és feladatokat, amelyeket az elkövetkező 10 éves periódusban az erdők kezelését végző erdőgazdálkodók elvégezhetnek vagy el kell hogy végezzenek. Utóbbi körbe tartoznak a fiatal és középkorú erdőkben végzendő nevelővágások (tisztítások, gyérítések), az idős erdőkben elvégezhető véghasználatok (tarvágások, felújítóvágások, szálalóvágások), valamint az azokkal párhuzamosan vagy azokat követően kötelezően elvégzendő erdőfelújítási munkák.

Mi a tétje mindennek természetvédelmi szempontból?

Az ország más térségéhez hasonlóan Salgótarján környékére is igaz, hogy az erdőgazdálkodási tevékenység védett természeti területeket is érint. Emiatt nagyon fontos, hogy olyan gazdálkodási tervek szülessenek, illetve olyan gazdálkodási tevékenységet folytassanak, amely a természetvédelmi szempontoknak is maximálisan megfelel. Az egyesület helyi csoportja mindezek alapján prioritásként kezeli a szakmai és társadalmi figyelem természetvédelmi problémákra való ráirányítását, a felmerülő problémák megoldásának elősegítését, a természeti értékek megóvását támogató kommunikációt.

Mely területeket érintik a körzeti erdőtervezési munkák?

A Salgótarjáni Erdőtervezési Körzetbe Salgótarján város közigazgatási területén túlmenően még 9 – részben a városhoz csatolt – település (Bárna, Karancsalja, Karancsberény, Karancslapujtő, Kazár, Mátraszele, Somoskő, Zagyvaróna, Somoskőújfalu) területe tartozik. A most induló erdőtervezési munkák ezen települések erdeiben zajlanak. A körzeten belül erdőterülettel érintett védett természeti terület a Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet és a Pécskői bazaltkúp helyi jelentőségű Természetvédelmi Terület.

Forrás: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület

Ajánlott tartalom

A tavalyi után a 2024-es volt a második legmelegebb szeptember a világban

A tavalyi után a 2024-es volt a második legmelegebb szeptember a világban, és biztosra vehető, hogy 2024 lesz a legmelegebb év a világon - közölte az Európai Unió berlini székhelyű klímaváltozást figyelő szolgálata, a Copernicus (C3S) kedden.