Elkészült a világ legnagyobb napelemparkja

Kína egyik sivatagos területén, Qinghai tartományban helyezték üzembe nemrégiben a földteke legnagyobb naperőművét.

A kínai állam által finanszírozott cég, a Huanghe Hydropower Development kapott megbízást ennek a naphőgyűjtő-projektnek a megvalósítására, amelynek végeredményeképpen bekapcsolták az energia ellátásba a 2,2 GW-os komplexumot. Az átadott objektum 202,8 MW/MWh tárolóképességgel bír. A beruházással kapcsolatban, az áramátalakítókat gyártó és a beszállítói feladatokat ellátó Sungrow, amely a világ második legnagyobb inverter előállítója, közölte, hogy öt ütemben épült meg a 2,2 GW-os napelemes erőmű. A fejlesztés 2019 novemberében kezdődött és az idei év szeptemberében zárultak le a nagyszabású munkálatok. Érdemes kiemelni, hogy a tárolórendszert mindössze négy hónap leforgása alatt alakították ki, majd adták át rendeltetésének. A hatalmas ország energetikai szerepvállalásában óriási jelentőségű ez a gigafejlesztés, hiszen az új naperőmű a State Grid Corp nagyfeszültségű távvezetékhez kapcsolódik, és ez a csatlakoztatás lehetővé teszi Kína messzi, északnyugati régióinak és a nagy népsűrűségű keleti országrészek közös, megbízható villamosipari ellátását. A világ jelenlegi legnagyobb napenergia projektjének megépítésére 2,2 milliárd amerikai dollárt költöttek.

 

Fotó: Sungrow

Ajánlott tartalom

2 milló forint alatt napelemek? Piacra dobták a rendszert!

Az Indielux és az EPP Solar bemutatta a világ legnagyobb, energiatárolással ellátott, csatlakoztatható napelemes rendszerét, amely 6 kW-os teljesítményt, egyszerű telepítést és akár 55%-os költségmegtakarítást kínál a felhasználóknak Európa több országában.