Elnök hibrid autóban

Francois Hollande, a Francia V. Köztársaság 7. elnöke hivatalos útjaira francia hibrid autót választott.

Egy Citroënt, amelyet egy diesel- és egy villanymotor működtet. (Aiolus News) Az elnök ezzel a gesztusával is azt mutatja, hogy tiszteletben tartja a környezetet, ezen kívül még a súlyos problémákkal küzdő autóscéget és ezzel a nemzetgazdaságot is segíti. Az elnök ökologikus autója mindössze 99 gramm C02-t bocsát ki kilométerenként, átlátszó, lenyitható teteje van, ami lehetővé teszi Hollande-nak, hogy kihajolva, közvetlenebbül üdvözölje a hivatalos látogatásai alkalmával összegyűlt embereket. Az elnök már a választási kampány idején is hangsúlyozta, hogy a környezetvédelem programjának szerves része, hogy olyan politikát kíván folytatni, amely a gazdasági fellendülést a planéta egészségének megóvásával harmóniában kívánja elősegíteni.

Ajánlott tartalom

Az elvadult disznók okozta éves szén-dioxid-kibocsátás 1,1 millió autóéval is felérhet

A világszerte élő elvadult házi sertések számlájára évente annyi szén-dioxid kibocsátása írható, amennyi 1,1 millió autó emissziójával érhet fel - állapította meg egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport.