Élőhely-rehabilitáció a Fertő vidékén és a Hanságban

Az Európai Unió és a magyar állam 368 millió forintos támogatásával komplex élőhely-rehabilitációs programot hajt végre a Hanságban és a Fertő vidékén a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatósága.

A program három eleme: a denevérek telelőhelyének biztosítása, a soproni hegyekben a források környezetének megújítása és a Fertő-tó menti kétéltűek védelmét szolgáló beruházás már megvalósult – mondta Pellinger Attila, a nemzeti park igazgatósága osztályvezetője. Még dolgoznak a negyedik elem, a Dél-Hanság, más néven Osli-Hany egykori vizes élőhelyeinek visszaállításán, amelyek a Hanság lecsapolását követően száradtak ki. Ez a munka több mint 570 hektárt érint. A legmélyebb helyek nyílt vízi borítást kapnak, így kialakul az a környezet, ahova visszatelepülhetnek a Hanság egykori élővilágának veszélyeztetett fajai. A program keretében a Fertő menti békák számára több mint egy kilométer hosszan terelőfalakat építettek a kétéltűek élőhelyeit keresztbe vágó Fertő-parti út szélén, az út alatt pedig úgynevezett békaalagutakat létesítettek. Az út az erdő és a tó között fut, a békák az erdei avarban telelnek, és tavasszal szaporodási helyükre, a tópartra vonulnak. A terelőfalakkal érik el, hogy ne az úttesten igyekezzenek a tó irányába, majd ősszel visszafelé.

 
A denevérek számára az egykor óvóhelynek szánt brennbergi bányavágatot tették biztonságosabbá , amely kedvező telelő- és szaporodóhelyet nyújt számukra. A projekt keretében végeztek a soproni hegyekben magára hagyott források környezetének felújításával is. Ezek a források táplálják a hegyvidék árkaiban lévő tiszta vizű vízfolyásokat, amelyek számos védett állatfajnak nyújtanak élőhelyet. A beruházás elsősorban természetvédelmi célokat szolgál, azonban hozadékából a természetjárók is részesednek – mondta Pellinger Attila.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.