Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság három fémtolvajt, akik - mintegy félmillió forint kárt okozva - veszélyeztették a pogányszentpéteri szennyvízátemelő biztonságos működtetését különböző tárgyak ellopásával - közölte a rendőrség csütörtökön az MTI-vel.

Előzetesben a szennyvízátemelő működését veszélyeztető fémtolvajok

Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság három fémtolvajt, akik – mintegy félmillió forint kárt okozva – veszélyeztették a pogányszentpéteri szennyvízátemelő biztonságos működtetését különböző tárgyak ellopásával – közölte a rendőrség csütörtökön az MTI-vel.

Az ötfős, gépkocsival közlekedő társaságot még hétfőn hajnalban, néhány órával a lopás után a csurgói rendőrök Pogányszentpéteren igazoltatták, majd előállították – tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Három embert a kihallgatásuk után őrizetbe is vettek.  Bíró Gábor elmondása szerint a tolvajok fedlapokat, csöveket és egyéb, a szennyvízátemelő működtetéséhez szükséges fémtárgyakat vittek magukkal. A rendőrség azt is vizsgálja, hogy az előzetes letartóztatásba helyezett iharosi, iharosberényi, illetve balatonszentgyörgyi férfi korábban is követett-e el hasonló bűncselekményt – közölte a sajtóreferens.

Ajánlott tartalom

Európai Bizottság: gyorsabb előrelépés szükséges az EU-ban a vizek védelme és az árvízkockázatok kezelése terén

Az Európai Bizottság most közzétett, az Európai Unió vizeinek állapotáról szóló jelentése szerint gyorsabb előrelépés szükséges a vizek védelme és az árvízkockázatok kezelése terén, az uniós édesvizek minőségére és mennyiségére vonatkozó célok eléréséhez pedig még jelentős munkára van szükség.