Eltöröltetné a környezetvédelmi díjat a Baromfi Terméktanács

A százezer forintos éves környezetvédelmi hatósági felügyeleti díj eltörlését szorgalmazza a Baromfi Terméktanács (BTT) – közölte a szervezet honlapján.

A BTT kifogásolja, hogy az állattartóknak az adókból fenntartott ellenőrző szervezetek működését további, előre beszedett hozzájárulásokkal kell finanszírozniuk.
A mai szabályozás szerint ugyanis a nagy létszámú, 40 ezer férőhelynél nagyobb baromfitelepek tulajdonosainak éves környezetvédelmi felügyeletei díjátalányt kell fizetniük. Erre ma azért van szükség, hogy a hatóságok “egyáltalán leellenőrizzék” az előírások betartását az egységes környezethasználati engedélyekkel (IPPC) érintett telepeken – fogalmaz közleményében a terméktanács.
A baromfiágazati szereplők tehát előre fizetnek azért, hogy az illetékes állami szervezetek – amelyeknek ez egyébként is feladatuk lenne – kontrollálják működésüket. Ha pedig hibákat is találnak, a gazdálkodóknak a büntetéseken felül az ellenőrző személyek óradíját és a kiszálláshoz igénybe vett gépkocsik futási költségeit is ki kell fizetniük – hívja fel a figyelmet a BTT.
A terméktanács ezért a Vidékfejlesztési Minisztériummal folytatott közelmúltbeli tárgyalásokon azt szorgalmazta, hogy a környezetvédelmi felügyeleti díjat töröljék el. Emellett a BTT szerint állattartó szakértők bevonásával véleményeztetni kell az egyes hiányosságokhoz tartozó büntetési tételeket is.

Ajánlott tartalom

Karcsúsít a JYSK: évi több tonna alumíniumot és több mint 40 konténert spórolnak meg

Változás jön a JYSK bizonyos termékeinél: a dán vállalatnál a paplanokat ezentúl máshogyan csomagolják, ezzel annyit helyet spórolnak meg, hogy évente több mint 40 konténerrel kevesebbet használnak majd. A kerti székekről pedig eltűnik egy alumínium díszítő elem, amivel évente 22 tonnával csökken a felhasznált alumínium mennyisége.