EM: nemcsak megőrizni, hanem javítani is kell a vizek állapotát

A magyar kormány célja, hogy a Kárpát-medence természeti örökségét, gazdag vízkészletét megőrizze a jövő nemzedékek számára, nemcsak megőrizni, hanem javítani is kell a vizek állapotát – mondta Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára az Európai Unió Környezetvédelmi Tanácsának informális ülésén Stockholmban a szaktárca csütörtöki közleménye szerint.

Az államtitkár beszédében hangsúlyozta, hogy a körforgásos gazdaságra történő átállásba az európai uniós források szélesebb körét szükséges bevonni, különösen a kelet-közép-európai vállalatok versenyképességének javítása érdekében. A környezeti innováció támogatásával segíthetjük az ökológiai és ökonómiai fejlődés összhangjának megteremtését, amelynek során meg kell vizsgálni az új megoldási javaslatok valós hatásait is – írták a közleményben.

Raisz Anikó kitért arra is, hogy a tengeri és óceáni szennyezés veszélyei mellett nagyobb figyelmet kell fordítani az édesvizek kérdésére is, ebben Magyarország számos jó gyakorlatot tud felmutatni. A magyar kormány a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben megfogalmazottak szerint mindent megtesz azért, hogy a folyók mentesek legyenek a hulladéktól és a szennyeződésektől. Ezért Magyarország kiemelten fontos ügyként kezeli a főként felvízi országokból érkező szennyeződéstől sújtott Tisza és mellékfolyóinak hulladékmentesítését, így például kezdetektől támogatja a PET kupa civil kezdeményezést.

A Tisztítsuk meg az országot! projekt keretében eddig több százezer tonna jogellenesen elhagyott hulladékot számoltak fel főként közterületeken, az erdőkben, a folyók, valamint vasúti és közúti létesítmények mellett. Az illegális szemétlerakatok helyszínének beazonosítását a Hulladékradar applikáció is segíti, melyet már több mint 27 ezer felhasználó töltött le. Emellett április 22-én kezdetét veszi az idei TeSzedd! akció, amelynek egyik fő célja, hogy megerősítse a környezettudatos attitűdöt a lakosság, a fogyasztók körében, hangsúlyozza az illegális hulladék-elhelyezés megelőzésének és megszüntetésének fontosságát – tájékoztatott az EM.

Ajánlott tartalom

Fokozottan ügyelni kell az őzgidákra kaszáláskor

A mezőgazdasági kaszálási munkák során fokozottan ügyelni kell az őzgidák és az egyéb vadászható, valamint védett fajok védelmére - hívja fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) keddi közös közleményében.