Emberi vizelet felhasználásával készítettek téglát kutatók Dél-Afrikában.

Emberi vizeletből készítettek téglát Dél-Afrikában

Emberi vizelet felhasználásával készítettek téglát kutatók Dél-Afrikában.

A szürke téglák hangsúlyozottan szagtalanok, nyolc nap alatt készülnek el a laboratóriumban vizelet, kalcium, homok és baktériumok felhasználásával. Az eljárás során mellékesen műtrágyát is előállítanak. A téglákat a vizeletben természetes módon előforduló karbamidból (urea) készítik. Ez a vegyület mesterségesen is előállítható, szintetikus változatát világszerte műtrágya készítésére használják. Az Egyesült Államokban már tesztelték a módszert, amellyel téglát lehet előállítani mesterséges karbamidból, ám a dél-afrikai kutatóknak most emberi vizelet felhasználásával sikerült ugyanez, némileg a korallzátonyok képződésének természetes folyamatára hasonlító eljárással.

A vizeletből készített tégla nagy előnye, hogy szobahőmérsékleten készül, vagyis előállítása nem jár együtt szén-dioxid-kibocsátással, mint a hagyományos, égetett téglák esetében. A tömeggyártás egyetlen akadálya, hogy egyetlen biotéglához nagyjából 20 liter vizeletre van szükség. Ez egy átlagos felnőtt több heti vizeletmennyisége. A kutatásban részt vevő Suzanne Lambert szerint azonban a következő egy-két évtizedben biztosan kereskedelmi forgalomba kerül a termék, de addig még rengeteg munka vár rá és kollégáira a laboratóriumban.

mti/ index.hu

Ajánlott tartalom

Ébreszd fel a talajt: természetes megoldások a jobb termékenységért

A talaj mikrobái, a humuszréteg és a megfelelő tápanyag-háztartás együttesen határozzák meg, hogy talajod mennyire képes “felébredni”, azaz mennyire lesz életteli és termékeny. Az elmúlt évtizedekben a fenntartható mezőgazdaság iránti igény növekedésével egyre nagyobb reflektorfénybe kerülnek azok a természetes megoldások, amelyek nemcsak a hozamot, de a talaj hosszú távú egészségét is szolgálják.