Energia: Bóly meglépte, amit senki más

Magyarországon egyedülálló módon külső támogatás nélkül épít naperőművet Bóly, ahol nem ez az első megújuló energiás fejlesztés.

A tervek szerint már idén rácsatlakozik az országos hálózatra az 500 kW kapacitású bólyi telep. – A beruházás előkészítésének utolsó fázisában vagyunk – számolt be az újdonságról a Dunántúli Napló érdeklődésére Hárs József. A polgármester elmondta, hogy a fejlesztésre kiszemelt területet – a Bólyról Nagynyárád felé kivezető úttól délre fekvő domboldalt – már körbekerítették, és a szükséges tereprendezési munkálatokat is elvégezték. A közbeszerzési tendereztetés után a napokban döntenek a kivitelező kilétéről, hogy mielőbb megindulhasson a beruházás kivitelezése.

Nemcsak a várost gyarapító beruházásokban, hanem az alternatív energia alkalmazásában is jó példával szolgál Bóly. Két éve már valamennyi saját intézményét energiatakarékos megoldással fűti a város. Az önkormányzat eredményes energiagazdálkodási koncepciójának köszönhetően két újabb kisnaperőművet helyeztek üzembe – az egyiket a Montenuovo Nándor Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium tetőszerkezetén – az elmúlt időszakban, illetve újabb létesítményeket kapcsoltak rá a termálvizes fűtési rendszerre. Utóbbiak közé tartoznak az ipari parkban lévő új csarnokok, a buszmegálló várója, valamint a kiskastély folyamatosan benépesülő épülete is. Így már minden önkormányzati intézménybe bekötötték az energiatakarékos fűtési rendszert.

A családok átmeneti otthonában faapríték tüzelésű kazánt szereltek fel, illetve az iskolában is hasonló berendezés biztosítja hidegebb napokon a szükséges többlet hőenergiát.

Díjat is kaptak

A termálvízre, a napenergia befogására, illetőleg az energiatakarékos eszközök használatára fókuszáló fejlesztésekkel Bóly a környezetvédelemhez is jelentősen hozzájárul. Többek között ennek köszönhetik második helyezésüket a Megújuló Energiaforrások Nemzetközi Bajnokságán. A város pár éve az ötezer fő alatti települések kategóriájában kapta meg az elismerő európai címet, és azóta is folytatta fejlesztéseit.

Új termálkút is lesz

Tavaly megkezdődtek az új termálkút létesítésének előkészületei. A már termelő kúttól északnyugatra fekvő telket szemelték ki a fejlesztésre, kezdeményezték annak átminősítését, hogy a beruházás minél előbb elindulhasson. Az előkészítés alatt álló új kút fúrása a termálhálózat bővítését – többek között a tervezett sportcsarnok ellátását is innen oldanák meg –, valamint az egyre bővülő termálhálózat üzembiztonságának növelését eredményezheti Bólyban.

forrás: bama.hu

Ajánlott tartalom

A Rockefellereknek is ciki lett az olaj

Már a Rockefeller örökösök sem hisznek az olajban: a családi alapítvány kivonul az ExxonMobilból, mivel úgy vélik, józan ember nem fektet most pénzt a földi életet veszélyeztető fosszilis energiákba.