Energiahivatal: tavaly is emelkedett a távhőt használó lakossági díjfizetők száma

Magyarországon több mint másfél millió ember él mintegy 650 ezer távfűtéses lakásban, a távhővel ellátott települések száma 2021-ben is megközelítette a százat, a lakossági díjfizetők száma tavaly 663 ezer volt a 2020-as 660 ezer után – áll a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének (MaTáSzSz) közös kiadványában.

Az MEKH csütörtöki közleményében arról is beszámolt, hogy a megtermelt távhő csaknem 69 százalékát, 29 841 terajoule-t (TJ) földgázból állítják elő, de jelentős még a biomassza, a geotermikus energia és a hulladék termikus hasznosítása is. Tavaly 27 765 TJ volt a távhőszolgáltatók által értékesített hő mennyisége (2020-ban 25 703 TJ), ebből lakossági felhasználás 20 835 TJ volt, az egyéb felhasználóknak értékesített mennyiség 6929 TJ-t tett ki. A legtöbb, lakosságnak szolgáltatott hőt Budapesten értékesítették a távhőszolgáltatók, de jelentős mennyiséget használtak fel 2021-ben még Miskolcon, Debrecenben, Pécsen és Szegeden is. A távhőnek kiemelt szerepe van a megújuló energiák térnyerésében, mert a távhőrendszerek szinte bármilyen energiahordozót be tudnak fogadni, ezzel többek között a nagyvárosi levegőtisztaság-védelem szinte megkerülhetetlen szereplőjévé is válnak – hangsúlyozta a MEKH.

Ajánlott tartalom

Bezárt az utolsó szénerőmű Nagy-Britanniában

Véglegesen leállították hétfőn az utolsó brit szénerőművet.