Alternativ Energia www.alternativenergia.hu
A Velencei-tó környékén járva feltűnő, hogy egyre több a náddal fedett hétvégi, illetve családi ház. Hogy miért?
Dosztál Károly lelkesen sorolja az okokat, amiért mind többen választják ezt az őseink által kedvelt tetőfedő anyagot.
– A nád az egyik legjobb hőszigetelő. Télen melegen, nyáron hűvösen tartja a házat – magyarázza. – Egy 40 centiméter vastag nádtető alatt kánikulában legalább 10 fokkal hűvösebb van, mint a cseréptetős vagy palával fedett épületben, télen pedig jobban tartja a hőt a ház, tehát kevesebb fűtőanyagot kell elhasználni. És az sem utolsó szempont, hogy a jól felrakott nádtető némi karbantartással akár 80 évig is kitart nagyobb javítás, átrakás nélkül. Persze az sem mindegy, hogy valahonnan a Távol-Keletről hozott vagy a Velencei-tónál vágott acélos, ruganyos nádból készül a tető. És hát az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a tetőkészítéshez használt nádat úgy vásárolta vagy saját maga vágta, válogatta a nádazó, gondosan ügyelve arra, hogy a kényes művelethez csak kifogástalan minőségű kévét használjon. A mester szerint a tetőfedő anyaggal tilos spórolni, ahhoz ugyanis, hogy kifogástalan, tömör legyen a fedél, bizony bele kell rakni négyzetméterenként 11 darab, 85 centiméteres körméretű, kézzel kötött kévét.
– Nem kapkodós munka a nádtetőépítés. A trehányság hamar megbosszulja magát, és a rosszul felrakott nádtető sokba kerül az épület gazdájának – avat be a nádazás titkaiba Dosztál Károly. A nádazót nem kényezteti az időjárás Ő egyébként maga vágja, válogatja, osztályozza az általa készített tetőkre kerülő nádat. Huszonhárom éve bérel területet a tavon. A nádvágás “tudományát” a dinnyési nádüzemnél leste el, ahol korábban buszsofőrként dolgozott, és a nádaratókat szállította. A nádvágással töltött több mint két évtized alatt alaposan megismerte a tavat és a nádasokat, és úgy tűnik, ezzel a munkával meg is találta a számítását. Voltak jó évei, és kevésbé jók. Az eredmény nem csak rajta múlott, a nádvágás ugyanis erősen időjárásfüggő. Hiába készít minden évben “betakarítási tervet”, az időjárás sokszor keresztülhúzza az előzetes számításokat. Úgy, mint az idei télen, amikor a Velencei-tónál összesen 300 hektár levágását tervezték, de mindössze 200 hektár lett belőle. Dosztál Károly sikeresnek mondhatja magát, ugyanis neki a tervezett terület majdnem kilencven százalékáról sikerült levágnia a nádat. A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság által bérbe vett területről 12, a Duna-Ipoly Nemzeti Parktól béreltről pedig 10 hektáron takarította be fiaival a tó “aranyát”.
– Nem volt szerencsénk az időjárással. Későn fagyott be a tó, és hiába voltak kemény hidegek február elején, a nagy gépeket alig 6-7 napig bírta el a jég – idézi fel. – A leesett hó pedig tovább rontotta a helyzetet, melegítő paplanként borította be a tavat, és nem “láttuk”, hogy alatta hol vékonyodott el, vált balesetveszélyessé a jég. Ilyenkor sokat számít a rutin, a tó ismerete. A legtöbb nádvágó nem is tudta használni a nagyteljesítményű, súlyos gépeket, kénytelen volt beérni a kisebb fűkaszával. Mi szerencsére ideig-óráig a nagy géppel is tudtunk dolgozni, de az aratás nagyobbik részében nálunk is a kisgépek voltak csak munkában.
Nádvágás családi vállalkozásban
Az, hogy Károlynak sikerült csaknem száz százalékban levágni a bérelt területet, rutinjának, de annak is köszönhető, hogy két fia – a főiskolát végzett nagyobbik és az idén ács-állványozó szakmunkás bizonyítványt szerző kisebbik – lelkesen segédkezett a munkában. – Nagy öröm, hogy mindkét fiam megszerette a nádat, a nádazást. A nagyobbik már végleg mellettem dolgozik, és a szakmunkásvizsga után a kisebbik is bekapcsolódik a családi vállalkozásba – mondja. – A Velencei-tónál hajdan dinasztiák éltek nádvágásból, nádtetőkészítésből. Remélem, ők is megtalálják majd számításukat ezzel a munkával. A fiúk örömmel tanulják a szakmát édesapjuktól. Egyre jobban ismerik a tavat, a nádvágás és a tetőkészítés fortélyait, és szeretik mindkettőt. Pedig egyik sem könnyű, és főleg nem veszélytelen munka. Az időjárás egyáltalán nem kényezteti a náddal dolgozókat. Télen többnyire kemény hidegben, zordabb teleken a talpuk alatt vastag jégrétegen dolgoznak, tavasztól őszig pedig a tetőn perzseli őket a nap. Bár idővel egyre figyelmesebbek, körültekintőbbek lesznek, nincs az a nádazó, aki pályafutása során ha egyszer is, de ne esne le a tetőről, telente pedig ne “fürödne meg” akár többször is a jeges vízben. Dosztálék alatt is beszakadt a jég, szerencsére egyikük merült csak el derékig, ketten térdig csúsztak be a két fokos vízbe.
– A balesetveszély miatt nagyon fontos, hogy társakkal dolgozzunk, hogy kéznél legyen mindig a mentőkötél, és ne hiányozzon a napi “felszerelésből” a több váltás száraz ruha sem – szögezi le a mester. – Persze egy “sima” beszakadásnál vannak veszélyesebb helyzetek is. Olyanok, mint ami velem is megtörtént, amikor a nádkévék partra szállítása közben autóstól merültem el a jeges vízben. Szerencsére ki tudtam rúgni a kocsi hátsó szélvédőjét, akkori társaim segítségével ki is másztam a kocsiból, majd szárazra vergődtem.
