Energiatakarékos megoldás a pékségek nagy részének

Világújdonságnak számító technológia működik Tiszakécskén egy pékségben. Az országban elsőként itt üzemeltek be olyan WP Rototherm sütőkemencét, amely a korábbinál akár 20-30 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt.

A pékiparban az egyik legnagyobb kiadás a felfűtéshez, majd az üzemi hőfok tartásához használt energia, így a befektetés közel folyamatos működés mellett hamar megtérülhet. A kemencét október elején állították üzembe, világszerte is csak tavasz óta kapható – mondta Kocsis Csaba, a forgalmazó cég ügyvezetője.

Már Magyarországon is elérhető egy teljesen új technológiával készült kemence. Az első ilyen darab a tiszakécskei Fejedelmi pékségben működik. A sütőkemence a gyári leírás szerint akár 20-30 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt, mint a korábbi modellek – mondja a készüléket forgalmazó Kogép Kft. ügyvezetője. Kocsis Csaba ismertette, a pékségek 98 százalékában használnak forgóállványos kemencéket. A WP Rototherm Green nevű készülékének óránkénti gázfogyasztása 4 köbméter körüli, szemben a hagyományos kemencékkel, amelyek 5-6 köbmétert is elfüstölnek. Ha napi 18-20 órában használják a gépet, akkor ez jelentős megtakarítást eredményez.

A korábbi időszakban elsősorban kisebb módosításokat, dizájnfrissítéseket végeztek, az energiatakarékosság most lett igazán hangsúlyos szempont. A váltás azért is megéri, mert a készülék olcsóbb, mint a hasonló kategóriájú, hagyományos kemencék. Jelenleg műszerekkel mérik az energiafelhasználást, és összehasonlítják a gyári értékekkel. A régebbi modellnél 85 kW volt a névleges sütési teljesítmény, ennél 67 kW szükséges ahhoz, hogy ugyanannyi terméket azonos idő alatt elkészítsünk. A korábbi kemencéknél, ha 250 Celsius fokra melegítettük a sütőteret, a kilépő füstgáz hőfoka 300 Celsius fölött volt, vagyis a kemencét forróbbra kellett fűteni, mint amennyi hasznos hő a sütésre jutott. Ennél a modellnél a kilépő hő 250 Celsius alatt van – ismertette az ügyvezető.

Ajánlott tartalom

Czepek Gábor: Magyarország eddigi legnagyobb energiatárolója épül Szolnokon

Magyarország eddigi legnagyobb energiatárolója épül Szolnokon - mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára szombaton a minisztérium Facebook oldalára feltöltött videójában.