Napelem, akár 3 millió Ft vissza nem térítendő támogatással a Vidéki Otthonfelújítási Program keretében. Kalkuláljon itt. (x)
A program keretében ezernél több beruházásban mindössze három, száznál több helyszínen pedig további harminc cég dolgozik.
A gazdasági társaságok több mint fele kevesebb mint tíz, mintegy harmaduk kevesebb mint öt projekt megvalósításában működik közre. A Napenergia plusz tehát számos ágazati kisvállalkozásnál is bevételt termel – emelte ki az EM.
A népszerű pályázat jóvoltából néhány hónapon belül 300 ezer fölé nő a háztartási méretű naperőművek száma Magyarországon. Csaknem 2700 megawatt beépített teljesítményük már most az összes hazai fotovoltaikus kapacitás több mint harmadát teszi ki. A magyar családok januártól a vidéki otthonfelújítási programban kaphatnak támogatást napelemes rendszer létesítéséhez, cseréjéhez, bővítéséhez, akár energiatároló telepítésével is. Az energetikai otthonfelújítási programban a 2007 előtt megépült családi házak energiamegtakarítást eredményező korszerűsítéséhez nyerhető el akár 6 millió forint vissza nem térítendő forrás és kamatmentes hitel – emlékeztetett a minisztérium.