Ennek a városnak a lakói napelemek által kapják olcsóbban az áramot

A Tesla egy újabb helyszínen kezdi kiépíteni a virtuális erőművét.

0 forintos villanyszámla? Az 50%-os állami támogatású napelemes rendszerekkel lehetséges! Kalkuláljon itt ingyenesen (x)

A rendszerhez érdemes lehet csatlakozni, hiszen a részt vevő háztartások áramköltségei látványosan csökkenhetnek a projekt révén. A Tesla Energy Plan keretében az Egyesült Királyság lakói otthonukba telepíthetik a Tesla Powerwall házi akkumulátort, amelyet a helyben, napenergia segítségével előállított áram átmeneti tárolására fejlesztettek ki – írja az Electrive. Nem ez az első alkalom, amikor a cég belevág egy napenergia alapú, virtuális erőmű megépítésébe, Dél-Ausztráliában például egy ideje tart már a projekt.

A vállalat szerint a Tesla Energy Plan révén érhető el Nagy-Britannia legalacsonyabb áram-átalánydíja, a fogyasztók pedig akár korábbi számlájuk 75 százalékát is megspórolhatják – ezt a kijelentést a cég szakemberei az ország hat legnépszerűbb szolgáltatóinak adataira alapozzák. Aki csatlakozik a programhoz, az egy több otthont magába foglaló virtuális erőmű kialakításához járul hozzá.

A rendszer lényege, hogy az otthoni napelemekkel megtermelt energiát a Tesla Powerwall akkumulátorban raktározzák el. A háztartások által megtermelt áramot a vállalat kezeli, de gondoskodik arról, hogy ha szükséges, megmaradjon az akkumulátor 20 százalékos alapkapacitás. Cserébe a felhasználók kifejezetten olcsón juthatnak elektromossághoz. A virtuális erőművet a Tesla az Octopus Energy nevű szolgáltatóval közösen építi ki, illetve üzemelteti. A program még tavaly augusztusban indult egy tesztfázist követően, eleinte azonban követelmény volt, hogy az adott háztartásban legyen legalább egy Tesla-jármű. A tech óriás csak tavaly október elején nyitotta meg a lehetőséget mások előtt is.

Bár a Tesla továbbra is elsősorban elektromos autói miatt ismert, az Elon Musk vezette cég immár a napelemes piacon is komoly eredményeket ért el. A vállalat 2017-ben mutatta be első generációs napelemes cserepeit, a termékek az elmúlt években komoly fejlődésen estek át, és egyre népszerűbbé válnak. A sikerekhez a cég otthoni akkumulátora, a Tesla Powerwall is nagyban hozzájárul.

Ajánlott tartalom

Az otthonfelújítási program nyomán megnőtt a kereslet az építőanyagokra

Az otthonfelújítási program hatására az első negyedévben megnőtt a kereslet a korszerűsítési munkáknál használt valamennyi termékcsoportban, de főként a szerkezetépítő, nyílászáró-, valamint a gyorsan beépíthető betontermékek és a műanyagalapú (EPS) hőszigetelő anyagok iránt - közölte a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ) az MTI-vel.