A világ 3 ezer legnagyobb vállalata évente 1,7 billió eurónyi természeti értéket pusztít el az ENSZ szerint.

ENSZ: ezermilliárdos környezeti károkat okoznak a legnagyobb cégek

A világ 3 ezer legnagyobb vállalata évente 1,7 billió eurónyi természeti értéket pusztít el az ENSZ szerint.

A világszervezet környezetvédelmi programjának (UNEP) új tanulmánya szerint a nemzetközi nagyvállalatok alig ügyelnek a természeti sokszínűség megőrzésére. A 200 legnagyobb konszern közül mindössze kettőnek szerepel a stratégiai céljai között az ökológiai rendszerek fenntartása. „Évek óta folyik a rablógazdálkodás. A Föld természeti tőkéjét hatalmas iramban semmisítik meg” – mondta Achim Steiner, az UNEP vezetője.

A tanulmány szerint jelenleg százszor gyorsabb a fajpusztulás üteme, mint az evolúció kezdetén, ez azonban hidegen hagyja a nagyvállalatok menedzsereit. Világszerte négyből csupán egy vállalatvezető tart attól, hogy a folyamat veszélyezteti az üzletmenetet. „Az óriáscégeknél még mindig abból indulnak ki, hogy a természeti források kimeríthetetlenek, pedig hamarosan mindenkinek be kell látnia, hogy ez már nincsen így. Fájdalmas felismerés lesz” – mondta Steiner a Süddeutsche Zeitung című lapnak.
Az UNEP tanulmányát kedden mutatják be egy londoni konferencián.

Ajánlott tartalom

Ébreszd fel a talajt: természetes megoldások a jobb termékenységért

A talaj mikrobái, a humuszréteg és a megfelelő tápanyag-háztartás együttesen határozzák meg, hogy talajod mennyire képes “felébredni”, azaz mennyire lesz életteli és termékeny. Az elmúlt évtizedekben a fenntartható mezőgazdaság iránti igény növekedésével egyre nagyobb reflektorfénybe kerülnek azok a természetes megoldások, amelyek nemcsak a hozamot, de a talaj hosszú távú egészségét is szolgálják.