Érd és Budapest között folytatódik a csuklós hidrogén üzemanyagcellás autóbusz tesztje

Érd és Budapest között folytatódik a HUMDA csuklós hidrogén üzemanyagcellás autóbusz tesztje – közölte a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. pénteken az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a Budapest elővárosi forgalomban október 18. és 24. között lehet közlekedni a hidrogén üzemanyagcellás elektromos busszal Érd vonzáskörzete és az Etele tér között, ezután Debrecenbe megy a jármű. A pontos menetrendeket a közlekedési szolgáltatók, a Volánbusz Zrt. és a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. honlapjain, és közösségi média oldalain lehet majd megtalálni. Felidézték, hogy a tesztelés Budapesten kezdődött, a fővárosi utasok október 8. és 16. között a 8E vonalán próbálhatták ki a hidrogénbuszt. Naponta átlagosan 272,5 kilométert tett meg a jármű, amely 100 kilométerenként átlagosan 8 kilogramm hidrogént fogyasztott. A hidrogén-üzemanyagcellával hatótávnövelt elektromos meghajtású járművek előnye, hogy egy töltéssel nagyobb távolságot tudnak megtenni, mint a csupán elektromos meghajtású társaik. A hidrogén nagy energiasűrűsége miatt lényegesen kisebb súlyt kell magával vinnie a busznak, tehát több utast tud szállítani és lényegesen kisebb terhet jelent az útburkolatnak.

A Budapesten és az agglomerációban közlekedő autóbuszt a Linde Gáz Magyarország Zrt. Illatos úti telephelyén üzemelő nagy nyomású töltőállomáson úgynevezett zöld hidrogénnel töltik fel, amelynek előállítása során nem keletkeztek káros anyagok és üvegházhatású gázok. Emellett a Volánbusz Zrt. Hunyadi úti telephelyén töltik fel a jármű akkumulátorát.

Ajánlott tartalom

Az MVM Mobiliti ultragyors töltői már tíz helyszínen érhetők el

Az MVM Mobiliti 300 kilowattos (kW) ultragyors töltői már tíz helyszínen, egyebek mellett Székesfehérváron, Dunakeszin, Szolnokon és Kecskeméten érhetőek el - közölte az ország legnagyobb e-töltő-hálózatát működtető MVM Mobiliti Kft. pénteken az MTI-vel.