Etikátlan lehet a marhahús Dániában

Az állattenyésztés még a közlekedésnél is jobban hajtja az éghajlatváltozást. Dánia lehet az első, ahol karbonadót vezetnének be a marhahúsra.

Történelmi tettre készül a dán etikai tanács: szeretnék elérni a törvényhozásban, hogy az országban sújtsa karbonadó a marhahúst. Állásfoglalásuk szerint a dánok kötelessége, hogy tegyenek a klímaváltozás ellen, és ennek egyik kezdő lépéseként tartózkodjanak a marhahústól – írja a FoxNews. Környezetvédők már régóta mondják, amit a párizsi klímamegállapodás nyomán egyre többen tudnak: a marhahús az egyik legelőnytelenebb étel az éghajlatváltozás szempontjából. Az állattartás eleve az üvegházhatású gázkibocsátás 18 százalékáért felel – ami meghaladja a közlekedés kibocsátásait! – ezen belül is a legnagyobb szelet, 10 százalék a szarvasmarhához köthető.

A marhahús egyéb környezetterhelése is óriási. Minden egyes kilója előállításához 43 ezer liter víz szükséges, és 28-szor annyi földterület, mint amennyi a sertéshez vagy csirkéhez kell.

A dán etikai tanács szerint ez elég ok az extra adóztatásra.

A lépés „hatékony válasz lenne a klímaromboló élelmiszerek fogyasztására és tudatosítaná az emberekben a klímaváltozás tényét” – indokolt a tanács szóvivője, Mickey Gjerris.

Amerikában már több híresség, köztük Natalie Portman, Woody Harrelson és Arnold Schwarzenegger ostorozta a húsban gazdag étrendet. Arra biztatják az embereket, hogy fogyasszanak kevesebb állati fehérjét. Sok múlhat a táplálkozási szokáson a szakemberek szerint. Az oxfordi egyetem kutatása szerint a húsimádók (akik naponta 100 grammnál több húst esznek) napi 7,2 kiló Co2-kibocsátásért felelnek, míg a halevők és vegetáriánusok csak 3,8 kilóért. A dán kormánypárt ennek ellenére értelmetlennek tartaná a döntést. „A klímaadó egy bürokratikus szörnyszülött lenne. Talán Dániában visszavetné a marhahúsfogyasztást, de világviszonylatban semmi hatása nem lenne a CO2-kibocsátásra” – fogalmazott Thomas Danielsen, a párt szóvivője.

Akárhogy lesz is, rájár a rúd a marhahúsra. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tavaly ősszel jelentette be, hogy vizsgálatai szerint a vöröshús és a feldolgozott hústermékek fokozzák a rák kialakulásának veszélyét. Sokan vitatják, hogy csakugyan vastag- és végbélrákot okoz-e a túlzott húsevés, de a marha népszerűsége biztosan nem most fog csúcsot dönteni.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.