Etióp vízprobléma

Az Ökomenikus segélyszervezet 2011-ben kezdett el dolgozni Etiópiában. Az ország gazdasága a mezőgazdaságon alapul, ezért is fontos a víz.

A legtöbb problémát a szárazság, a túllegeltetés, a talajpusztulás és az erdőirtás okozzák. Afrika keleti részén, több mint 12 millió embert érint az aszály, családok százezrei kerültek életveszélybe. A szervezet az átmeneti táborok ivóvíz, – élelemellátásában valamint kutak építésében és helyreállításában is részt vett. A kúttisztítási folyamat 2012 elején vette kezdetét. Általános probléma, hogy az etióp emberek 10- 15 kilométert kell gyalogolnia az ivóvízért. Az Ökomenikus segélyszervezet munkatársai az úgynevezett ellák építésében segédkezett. Ezeknek a 60-70 m hosszú, 20-30 m széles kutaknak a mélyén források találhatók. Feltárásuk munkalehetőséget is biztosít az ott élők számára. Mivel a gépek fenntartását nem tudják biztosítani, a kézi erővel kiásott kutak jelentik számukra az egyetlen megoldást a vízhiány pótlására.

Az OzoneNetwork hétfői Egyenlítő című műsorának vendége Gáncs Kristóf, az Ökomenikus segélyszervezet kommunikációs igazgatója elmondta a kutak építésénél segédkező helyi munkások napi bére 400 Ft. Az adományvonal hívásával akár az afrikai emberek egy napi megélhetését tudnák biztosítani. A segélyszervezet afrikai munkáját a szervezet jószolgálati nagykövete, Kovács Koko István segítette.

Ajánlott tartalom

Közvetlenül a bankszámlára is utalható az italcsomagolás visszaváltási díja

A MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. által bevezetett REpont rendszer országosan biztosítja, hogy az italcsomagolások visszaváltási díját egyenesen a bankszámlára is lehet utalni - közölte a MOHU az MTI-vel.