EU: Oké a ciános bányászat

Az Európai Bizottság jelenleg nem tartja indokoltnak a ciánalapú bányászati technológiák általános tilalmára vonatkozó intézkedések meghozatalát – idézte Janez Potocnik környezetvédelmi biztost pénteki közleményében Tőkés László európai parlamenti képviselő sajtóirodája.

Az Európai Unió környezetvédelmi biztosa a cianidos aranybányászat ellen fellépő nemzetközi memorandum aláíróinak adott válaszában fejtette ki véleményét a kérdésben.
“A környezetvédelmi biztos semmitmondó, kitérő jellegű válasza szervesen illeszkedik a ciánalapú bányászati technológia kockázatait lekicsinylő brüsszeli megnyilvánulások sorába” – hangsúlyozza a közlemény. A sajtóiroda emlékeztet arra: Tőkés László, valamint Zuzana Balázová, a szlovákiai Körmöcbánya polgármestere, és Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség korábbi elnöke márciusban fordult az Európai Bizottsághoz, jelezve, hogy a romániai verespataki bányaberuházás terve mellett a felvidéki Körmöcbányán és a kárpátaljai Nagymuzsalyon is ciántechnológiát alkalmazó aranybányákat kívánnak nyitni, illetve újraindítani.
A folyamodvány aláírói szerint a közel félmillió négyzetkilométernyi Kárpát-medencében európai kérdés a cianidos bányászat által veszélyeztetett ivóvízkészletek mennyisége és minősége. Az aláírók azt hangsúlyozták, hogy minden gazdasági érdeknél, rövid távú haszonnál előbbre való az európai polgárok joga a tiszta környezethez és a magántulajdonhoz. A 2000-es nagybányai bányaszerencsétlenség pusztításaira emlékeztetve arra figyelmeztettek, hogy a bányászati hulladékok kezelésére vonatkozó európai szabályozások ellenére a ciánkatasztrófák megelőzésének leghatékonyabb módja a ciántechnológia teljes tilalma volna.
A memorandum szerzői azt is felidézték, hogy 2010. május 5-én az Európai Parlament elsöprő többséggel szavazta meg azt a határozatot, amely arra szólította fel az Európai Bizottságot, hogy 2011. december 31-ig fogadjon el jogszabályt a cianidos bányászati technológia betiltásáról, a bizottság azonban mindmáig semmilyen jogi lépést nem tett az európai polgárok által közvetlen módon megválasztott Parlament döntésének végrehajtása érdekében.  Az aláírók azt kérték, hogy José Manuel Barroso elnök szerezzen érvényt az Európai Parlament döntésének, és az Európai Bizottság rendelje el a ciántechnológián alapuló bányászat általános tilalmát az unió országaiban.

Ajánlott tartalom

Az ősi növényevő állatok kihalása megnövelte a tüzek keletkezését a füves területeken

Az ikonikus növényevő állatok, mint a gyapjas mamut, az óriás bivaly 50-60 ezer évvel ezelőtti kihalása világszerte drámai módon előidézte a tüzek terjedését a gyepes térségekben amerikai kutatók szerint.