Évtizedes rekord növekedés az európai bio piacon

Az elmúlt évtized legnagyobb piacbővülését mutatja a biotermékek kiskereskedelmi forgalma Európában.

Világviszonylatban az Európai Unió már korábban is a biotermékek második legnagyobb egységes piacának számított az Egyesült Államok után, a rekord növekedést pedig egyértelműen a világjárvány során kialakult fogyasztási szokások átalakulása hozta magával. A legfrissebb nemzetközi adatok szerint Magyarországon 6% az ökológiai termesztésbe vont mezőgazdasági terület részaránya. Világviszonylatban a 10. helyre léptünk elő a bio gyümölcstermesztés abszolút területnagyságát tekintve. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) – hazánk legnagyobb biogazdálkodást kutató intézményeként főként hiánypótló kutatási eredmények megosztásával, jól bevált technológiák terjesztésével és szaktanácsadási hálózat kiépítésével támogatja a hazai biogazdálkodás fejlődését. Az Ökológiai Mezőgazdasági Mozgalmak Nemzetközi Ernyőszervezete (IFOAM) és a svájci Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (FiBL) idén 23. alkalommal adott átfogó képet a biogazdálkodás nemzetközi helyzetéről. A napokban publikált „The World of Organic Agriculture 2022” című statisztikai évkönyvből kiderül, hogy 2020-ban világszerte 74,9 millió hektáron, 3,4 millió mezőgazdasági termelő foglalkozott ökológiai termeléssel.

A legnagyobb ökológiai területekkel Ausztrália, Argentína és Uruguay rendelkezik. A mezőgazdasági művelés alatt álló területek legnagyobb hányadát pedig Liechtenstein (41,6%), Ausztria (26,5%) és Észtország 22,4%) állította át ökológiaira a vizsgált időszakban. Az ökológiai gazdálkodásba vont területeket és a piac nagyságát tekintve 2020-ban rekord évet mutatott Európa. Az ökotermékek piaca elérte az 52 milliárd eurót, az ökológiai gazdálkodásba vont terület pedig a 17 millió hektárt. A biotermékek piaca 15%-kal nőtt az előző évhez képest, ami az elmúlt évtized legmagasabb növekedési rátája. A bővülés részben annak köszönhető, hogy a COVID-19 járvány miatt jelentősen nőtt az egészséges élelmiszerek iránti érdeklődés. A világjárvány hatására 2020-ban a bio piacok sok országban első alkalommal mutattak kétszámjegyű növekedést, azon egyszerű oknál fogva, hogy az emberek főként otthonról dolgoztak és gyakrabban főztek. Az egészségünk, a környezetvédelem és az éghajlatváltozás hatásainak csökkentése az élelmezési szokásainkon keresztül kiemelten fontos kérdésekké váltak.

Csak az EU tagállamokat tekintve 2020-ban 14,9 millió hektárt, a mezőgazdaságilag művelt területek 9,2%-át művelték öko előírásoknak megfelelően. Csaknem 2,5 millió hektárral Franciaország lett az új, első számú ország az ökológiai termőföldek méretét tekintve az EU-ban, őt Spanyolország (2,4 millió hektár), Olaszország (2,1 millió hektár) és Németország (1,7 millió hektár) követi. Az európai bio kiskereskedelmi forgalom tekintetében a legnagyobb piac még mindig Németországé (14,99 milliárd euróval). „A legújabb statisztikai adatok is megerősítik, hogy a termelésnek és a feldolgozásnak lépést kell tartania a dinamikusan bővülő bio piaccal. Ezt a fejlődést az Európai Unió Farm to Fork, azaz Termőföldtől az asztalig stratégiája is előirányozza, és a tagállamok új Közös Agrárpolitikája lehet az eszköz a megvalósítására.” – mondta Dr. Drexler Dóra, az ÖMKi ügyvezetője, aki egyben az IFOAM Organics Europe (Ökogazdálkodók Európai Szövetsége) alelnöki tisztét is betölti.

„Idehaza a KAP Stratégiai terv mellett a Nemzeti Cselekvési Terv az Ökogazdálkodás Fejlesztéséért című dokumentum fogalmazza meg az öko ágazat átfogó fejlesztéséhez szükséges irányokat és célértékeket 2027-ig. Bízunk benne, hogy hamarosan elfogadásra kerül ez az anyag az Agrárminisztériumban. – tette hozzá a szakember Bio gyümölcsösben, maghüvelyesek termesztésében és halgazdálkodásban hazánk élen jár. A 2020-as 301 403 hektárral, 6%-os területi részaránnyal még mindig az európai középmezőnyben vagyunk, ami az ökológiai gazdálkodás hazai helyzetét illeti. Itthon több mint 5000 mezőgazdasági termelő, 500-nál több feldolgozó és csaknem 50 EU-n kívüli területről importot bonyolító vállalkozás állt bio ellenőrzés alatt 2020-ban.

Kiemelkedő, hogy a hazai gyümölcstermő ültetvények 11,5 %-a, 7306 hektár van öko művelésben, amivel Magyarország a világ 10. legnagyobb mérsékeltövi bio gyümölcsültetvény területtel rendelkező országa.
Bár kevésbé közismert, az ökológiai gazdálkodás a halgazdálkodásra is kiterjed. Az évkönyv adatai szerint 1743 tonna termeléssel a világon 9. helyen szerepelünk az édesvízi ökológiai halgazdálkodásban. Szintén kiemelkedő, hogy a maghüvelyesek termelésére használt terület 24,2%-a, azaz csaknem 3000 hektár öko művelésű idehaza. A maghüvelyesek közé soroljuk a takarmányborsót, szárazborsót, lencsét, lóbabot, szegletes ledneket, bükkönyt (a szóját nem, ez az EUROSTAT rendszere szerint ipari növény). Ezeknek a növényeknek a takarmányozásban és a humán élelmiszer vonalon is nagy a jelentősége, hiszen értékes fehérjeforrások. „A legfrissebb hazai adatokat nemzetközi összehasonlításban látva bizakodóak vagyunk, hogy tovább folytatódik az öko ágazat fejlődése. Ehhez azonban nélkülözhetetlen – a gazdák felé irányuló támogatások mellett – a szaktanácsadás és tudásátadás, a piacfejlesztés, valamint a kutatás-innováció megerősítése is.” – tette hozzá Dr. Drexler Dóra, az ÖMKi ügyvezetője.

Ajánlott tartalom

Tavasszal csaknem 45 ezer diák vesz részt az Iskolában az Erdő Programban

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program.