Ez lehet most a leginkább környezetbarát autó 

Ha a zöld autók forradalmáról van szó, a Fisker nem ismer határokat – saját bevallása szerint elkészítette az eddigi leginkább környezetbarát kocsit, amit nem is nehéz elhinni, ha tudjuk, miből áll és hogy működik a jármű.

„Küldetésünk, hogy a világ leginnovatívabb és legfenntarthatóbb járműveit hozzuk létre, amelyek megfizethetőek is. Minden a Fisker Oceannel kezdődik, ezzel teljes mértékben előrevetítjük a mindenki számára elérhető tiszta jövőt” – mondta az autó bemutatóján, Los Angelesben a Fisker vezető igazgatója, Henrik Fisker. A gyártó szerint az Ocean modelleket úgy tervezték, hogy a lehető legfenntarthatóbbak legyenek – de mit jelent ez a gyakorlatban? Az ötszemélyes autó teljesen vegán belsővel rendelkezik, újrahasznosított anyagok felhasználásával készült, többek között az összetevők listáján szerepel az újrahasznosított halászhálókból és ruhákból készült szőnyegek. A kerekek felújított gumiötvözetből készültek, újrahasznosított anyagú kerékburkolatokkal. Fisker szerint izgalmas, hogy újrahasznosított anyagokkal is minőségi terméket tudnak létrehozni – az autóra pedig tényleg jó ránézni is, ráadásul tényleg prémium kategóriásnak tűnik kívülről is. A kocsi természetesen elektromos, 80 kilowattórás (kWh) akkumulátorral működik, lítium-ion-foszfát (LFP) akkumulátorcellával. Az akksit a CATL, egy kínai akkumulátorgyártó szállítja, amely már üzletel a Teslával és a Volkswagennel – nem rossz a referenciája.

Három modell közül választhat majd az, aki vásárlásra adja a fejét: ezek a Fisker Ocean Sport, Fisker Ocean Ultra és a Fisker Ocean Extreme. Mindegyik autó nagyon környezettudatos, de kategóriák szerint azért vannak bennük olyan extrák, amelyekkel érdemes foglalkozni. A prémium, felsőkategóriás Ocean Extreme-et például egyedi napelemes tetővel, a FiskerSolarSky-jal alakították ki. A Fisker azt állítja, hogy ez ideális körülmények között évente körülbelül 3200 km további hatótávolságot tud biztosítani.
A kocsit hivatalosan a jövő év novemberétől lehet majd megvásárolni, a tervezett ára valahol 33 150 euró és 60 822 euró között mozog, modelltől függően.

Ajánlott tartalom

Győrből a francia világversenyig: magyar diákok által fejlesztett önvezető autónak drukkolhatunk

Rangos nemzetközi megmérettetésen vesz részt a győri Széchenyi István Egyetem autonóm járműve Környezetérzékelés, GPS-es és mobilnetes pozícionálás, pontos kamerarendszer.