Ezer évente alakul ki Japánnál ilyen cunami

Ezer évente pusztíthat a péntekihez hasonló erejű cunami a térségben, állapította meg Dr. Roger Musson szeizmológus, a brit földtani intézet (BSG) munkatársa. Szerinte nagy hasonlóság volt a pénteki cunami és egy másik óriási szökőár között, amely 869-ben érte a japán partokat Szenainál.

Három órán át égett a 4-es reaktor
A Tokyo Electric közleménye megerősíti, hogy majdnem három óráig tartott eloltani a kedd reggeli tüzet a 4-es reaktorban. “A tűz hatására a radioaktív szennyeződés egyenesen az atmoszférába jut” – idézte az AFP a nemzetközi atomenergia-ügynökség egyik illetékesét a kigyulladt, majd eloltott 4-es reaktor körüli helyzetről. Azóta csökkent a sugárzás az erőműnél.


Szingapúrban is aggódnak Fukusima miatt

Atompánik terjed Szingapúrban, ahol olyan sms-eket küldözgetnek, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy senkit ne érjen eső, mert az radioaktív részecskéket is tartalmazhatnak, jelentette az állami Channel NewsAsia.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.