Ezt az okosablakot napelemekkel kombinálhatnák

Egy ilyen ablakkal rengeteg energiát spórolhatnánk.

A technológia lényege, hogy az üveg a környezeti adottságokat figyelembe véve blokkolja, agy éppen nyeli el a nap hőjét. Olyan ablak tervét vázolták, amely a hőmérsékletet figyelembe véve segíti elő az érintett ingatlan hűtését vagy fűtését. A Holland Alkalmazott Tudományos Kutatási Szervezet (TNO) munkatársai olyan ablak tervét dolgozták ki, amely termokróm okosüvegen alapul – számol be a PV Magazine. Az eszköz a hőmérsékletet figyelembe véve blokkolja, illetve megköti a nap hőjét, a körülményektől függően ugyanis képes megváltoztatni az infravörös áteresztőképességét. Az elsötétülés az emberi szem számára nem érzékelhető. Paskal Buskens, a csapat tagja szerint technológiájukat akár napelemes ablakokkal is kombinálhatják. Ehhez az kell, hogy az adott fotovoltaikus megoldáshoz igazodva hangolják a megszűrt hullámhosszokat, hogy a termokróm üveg ne blokkolja a hasznos sugárzást. A kutatók vanádium-dioxidot használtak funkcionális anyagként a pigmentált polimerbevonatban, ez a vegyület a magas hőmérséklet hatására megváltoztatja kristályszerkezetét, ennek révén pedig az optikai tulajdonságait. A termokróm réteget szabványos, alacsony kibocsátású bevonatú üveggel kombinálták. Buskens úgy véli, mérsékelt éghajlaton a technológia jelentősen lecsökkentheti a fűtéshez és hűtéshez köthető energiahasználatot.

A szakértők által megálmodott ablak a hideg időben elnyeli, a melegben pedig blokkolja a napból érkező hőt. Ily módon időjárástól függően az üveg hol melegíti, hol hűti az érintett épületet. „A legkedvezőbb átkapcsolási hőmérséklet 20 Celsius-fok körül van” – tette hozzá Buskens. A csapat szerint a megoldásnak köszönhetően akár 8 százalékos energiaspórolás is elérhető szabadon álló házak, kétegységes házak és sorházak esetén. Nagy ablakos lakásoknál az érték a 30 százalékot is megközelítheti, a befektetés ráadásul nem járna jelentős extraköltséggel. Az ablak hatékonysága és költsége természetesen megannyi tényezőtől függhet. Buskens szerint az alacsony alapanyagköltség és a nagy megtakarítási lehetőség miatt a technológia üzleti szempontból igen vonzó, a befektetés pedig a felhasználók számára nagyjából hét év alatt meg is térülhet.

Ajánlott tartalom

Az új lakcímbejelentések után is igényelhető támogatás az energetikai otthonfelújítási programban

Az új lakcímbejelentések után is igényelhető támogatás az energetikai otthonfelújítási programban - közölte az Energiaügyi Minisztérium az MTI-vel.