Érdekes beazonosító rendszert tett közzé egy amerikai szociológius, aki a napelemekkel szembeni elutasítás indokait rendszerezve meghatározhatóvá tette, hogy az elutasító személynek a témában „hol maradt le az agya” abban a spirálban, aminek mára az a helyzet lett a vége, hogy a napenergia villamos energiaként hasznosítása olcsóbb, mint a kiskereskedelmi áramtermelői ár. Ha a felvonultatott adatok és grafikonok az Egyesült Államokra értendők is, érdekes viszonyítási alapot jelentenek idehaza is az efféle „beazonosításhoz”.
Leginkább azért mert a kormány továbbra is képtelen kikeveredni a „nem fúj a szél, nem süt a nap” mantrájából, és továbbra sem támogatja a megújuló energiák közül a nap (és a szél) térnyerését. Még mielőtt a pécsi naperőmű eszébe jutna ellenpéldaként: azt a beruházást szinte teljes egészében európai uniós pénzből fizették – azt pedig korábban tételesen levezettük, hogy miért nem kell tőle hanyatt esni.
De vissza a „kormeghatározóhoz”: a Cost of Solar weblapon frissen megjelent, ábrákkal és statisztikai adatokkal szépen feldíszített poszt szerint ha valaki azzal érvel, hogy a napelemek által termelhető energia százszor drágább, mint amibe a hagyományosnak tekintett – vagyis zömmel szénből és földgázból (meg atomenergiából) nyerhető – kiskereskedelmi áram kerül, akkor az illető gondolkodása és ismeretanyaga még valahol 1977-ből táplálkozik.
Ha a napelemek terjedése elleni érv kétszeres szorzót használ, akkor az illető ismeretei valahonnan az ezredfordulóról származhatnak. Ami azonban igazán meglepő: ha az elutasítás melletti érv a kb. 80 százalékkal magasabb költségeket citálja, akkor az illető legutóbb 2008-ban juthatott friss információhoz, de ha ezt a választ valaki a 20 százalékos felárral indokolja, annak is kimaradt az elmúlt 4 év…
Mindez az apológia – ha nem is ilyen mellbevágóan durván, de – a szélenergiára is igaz, mivel 2008 óta e szektorban az árak 29 százalékkal (1990 óta pedig 50 százalékkal) estek. Szóval ha a megújuló energiáról vitatkozik, és előkerül a „túl drága” mantrája, most már azt is beazonosíthatja, hogy az illető „melyik korból” érkezett.
forrás: hvg.hu