F1 helyett Formula E Long Beachen

A kaliforniai utcai versenypálya, amelynek nemrég még Forma-1-es visszatérését rebesgették, bejelentette, hogy az elektromos Formula E első szezonjának mezőnyét látja vendégül jövő áprilisban, egy rövidített vonalvezetésen.

A versenyt két héttel az Indycar-futam előtt, 2015. április 4-én rendezik majd. A teljes pálya hossza 3,2 kilométer, ebből 2,6-ot használ majd az elektromos mezőny. „Long Beach büszke arra, hogy azon nemzetközi városok elit társaságába tartozhat, akik vendégül látják az FIA Formula E bajnokságát. A Long Beach e-Díj rajongók új generációját fogja a város ikonikus utcáira vonzani” – nyilatkozott Bob Foster, Long Beach polgármestere.

A kaliforniai pálya két amerikai helyszín egyike lesz: a bajnokság Miamiban is versenyezni fog. A Formula E-ben egyébként is lesz amerikai érdekeltség, a nagynevű Andretti csapat és az Indycarban korábban látható Dragon Racing is rajthoz áll. Bár hivatalosan még nem jelentettek be amerikai pilótát, Marco Andretti, J. R. Hildebrand és Conor Daly tagjai annak a Formula E versenyzői klubnak, akik a csapatok figyelmébe ajánlják magukat: szívesen részt vennének az új szériában.

A Formula E első szezonja 2014 őszén indul és 2015 nyár elején ér majd véget, világszerte tíz nagyváros utcai pályáján népszerűsíti majd az elektromos technológiát, köztük Pekingben, Londonban, Buenos Airesben vagy épp Monte-Carlóban. Egyetlen helyszín kiléte kérdéses még, miután Hongkong, majd a helyére jelentkező Rio de Janeiro is visszalépett. Az új sorozatot ismert versenyzők nevei fémjelzik: bár eddig csak Jaime Alguersuari és Lucas di Grassi részvétele biztos, korábban Sebastien Buemi, Takuma Sato, Christian Klien és Karun Chandhok is jelezték érdeklődésüket, számos más korábbi F1-essel egyetemben.

Korábban felmerültek olyan híresztelések, hogy 1983 után Long Beach visszatérhet a Forma-1 versenynaptárába, második amerikai helyszínként – miután egyre valószínűbbnek tűnt, hogy a New Jerseyvel kapcsolatos tervekből nem lesz semmi. Az elképzelést azonban több Egyesült Államokban versenyző pilóta képtelenségnek tartotta, április végén pedig kiderült: a város vezetése meghosszabbította az Indycar szerződését 2018-ig.

A Formula E versenynaptára:

1. Peking Kína 2014. szeptember 13.

2. Putrajaya Malajzia 2014. október 18.

3. Punta del Este Uruguay 2014. december 13.

4. Buenos Aires Argentína 2015. január 10.

5. ??? 2015. február 14.

6. Miami Egyesült Államok 2015. március 14.

7. Long Beach Egyesült Államok 2015. április 4.

8. Monte-Carlo Monaco 2015. május 9.

9. Berlin Németország 2015. május 30.

10. London Egyesült Királyság 2015. június 2.

forrás: formula.hu

Ajánlott tartalom

Ilyenek lennének a parkjaink, ha látássérültek terveznék őket

A városi tereket, parkokat és egyéb zöldterületeket akarva vagy akaratlanul, de minden városi ember használja.