Fejlesztik a villamosenergia-hálózat, hogy ismét lehessen naperőművet építeni

A kormány 103 milliárd forinttal támogatja a villamosenergia-hálózat fejlesztését - jelentette be Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára kedden, Kerepesen.

A program révén 2000 megawattnyival több, megújuló forrásból származó energiát tud majd fogadni az elektromos ellátórendszer – mondta az államtitkár. Steiner Attila az állami tulajdonú Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. projektindító sajtótájékoztatóján közölte, hogy Magyarország több mint 300 megwattnyi napelemes kapacitással rendelkezik. A napelemek kapacitása öt év alatt megtízszereződött, 2021-ben a megtermelt villamosenergia 26 százaléka megújuló energiaforrásból származott – tette hozzá. Az államtitkára kitért arra, hogy az Európai Bizottság az elmúlt héten 23 milliárd forintos támogatást utalt át Magyarország számára szintén hálózati fejlesztésekre, alapvetően tárolókapacitások létesítésére. Hozzátette, hogy a kormány további forrásokkal kiegészíti az összeget, így 500 megawatt villamosenergia-tároló kapacitás fejlesztése valósulhat meg.

Ajánlott tartalom

Drónok az építőiparban – A jövő elkezdődött

A dróntechnológia robbanásszerű fejlődése alapjaiban rengeti meg az építőipart; ez a folyamat korántsem a távoli jövő zenéje, hanem a kézzelfogható jelen. Míg néhány éve ezeket az eszközöket csupán drága játékszereknek vagy a marketing látványos kiegészítőinek tekintették, mára a kivitelezés, a felmérés és a tervezés elengedhetetlen műszereivé váltak. A pilóta nélküli légi járművek (UAV) alkalmazása drasztikusan növeli a hatékonyságot, jelentősen csökkenti a költségeket, és olyan adatpontosságot garantál, amelyre a hagyományos geodéziai módszerekkel aligha, vagy csak sokkal lassabban lenne lehetőség.