Fél százalékos rezsiemelés miatt akadt ki a kormány

Mindössze 0,5-0,6 százalékkal emelné a lakossági gáz- és áramárat, ha az energiaszolgáltatók beépíthetnék a rendszerhasználati díjba a januárban bevezetett különadókat – tudta meg az EnergiaFocus.hu szakértői forrásokból. Vagyis a kormány által botrányosnak ítélt bírósági döntés csupán 9,5 százalékra mérsékelné az eredetileg 10 százalékos rezsicsökkentést.

Kevesebb mint 1 százalékkal mérsékelné a januári 10 százalékos rezsicsökkentés mértékét, ha az energiaszolgáltatók beépítenék a rendszerhasználati díjakba a januárban bevezetett különadókat. Az EnergiaFocus.hu által több forrásból kért iparági számítások ugyanis egyöntetűen csupán 0,5-0,6 százalékos áremelést kalkuláltak arra az esetre, ha a szolgáltatók átháríthatnák a fogyasztókra a vezetékadót, a tranzakciós illetéket, valamint a megemelt összegű, Robin Hood néven ismert ágazati különadót.

Mint arról beszámoltunk, a fejlesztési miniszter a hétvégén benyújtott, tegnap pedig már el is fogadott törvényjavaslata értelmében semmilyen formában nem jelenhetnek meg a hatósági energiaárakban az idéntől érvényes többletterhek. Ennek előzményeként a Fővárosi Törvényszék első fokon igazat adott a gázelosztó cégeknek a Magyar Energia Hivatallal (MEH) szemben, mivel utóbbi nem az – akkor még – hatályos jogszabály szerint járt el, és nem vette figyelembe a különadókat a rendszerhasználati tarifákban indokolt költségként. (Vélhetően még a héten hasonló döntést hoz a bíróság az áramelosztó társaságok azonos témájú ügyében.)

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Áramot termel és árnyékot ad: miért választják egyre többen a napelemes parkolótetőket?

Még közel sem olyan sok tetőn jelentek meg napelemek itthon, mint tőlünk nyugatabbra, de máris itt egy másik remek lehetőség. Napelem ugyanis máshová is kerülhet, mint családi házak vagy középületek tetejére.