Féláron juthat most hőszigeteléshez állami támogatással

Lassan 2 hete elindult az otthonfelújítási támogatás igénylésének a lehetősége. Ön pályázik?

A jó hőszigetelés rengeteg kedvező hatással jár, egyrészt látványosan csökkenti a közüzemi számlákat, másrészt kisebb megterhelést jelent a környezet számára, hiszen a kevesebb elhasznált energia kisebb szén-dioxid-kibocsátást is jelent. Sokan úgy gondolják, hogy a szigetelés csak a falakat érinti, holott otthonainkban rengeteg egyéb helyen érdemes lehet elvégezni az átalakításokat. Januártól elérhető az az otthonfelújítási támogatás, melyet gyermeküket nevelő szülők igényelhetnek. A program lényege dióhéjban a következő: a szülők egy alkalommal élhetnek a támogatással maximum 3 millió forint értékben, a munkálatokat előbb állni kell, majd a megfelelő dokumentáció benyújtását követően a Magyar Államkincstár visszautalja az összeg felét – a támogatás 50-50 százalékát a munka- és az anyagdíj teszi ki. A programban számos munkatípussal lehet pályázni, a rendszerről ebben a cikkben írtunk bővebben.

Feltételezhető, hogy a programban részt vevők egy jelentős része hőszigetelésre használja majd a támogatást. A tudatos energiahasználatot támogató brit Energy Saving Trust segítségével bemutatjuk, hogy mire kell figyelni, ha javítani akarunk otthonunk hőrendszerén. Első cikkünkben a falakra koncentráltunk, ezúttal azonban más területekre fókuszálunk.

Mindenekelőtt érdemes megvizsgálni a tetőt. Bár egy nem jól szigetelt házban az ember hajlamos a hideg vagy éppen meleg falakra figyelni, valójában a tető is jelentős forrása lehet a hőveszteségnek – akár a hő negyede is itt áramolhat ki. Jó hír, hogy a tető vagy tetőtér hőszigetelése nemcsak hatékony, hanem viszonylag egyszerű is. Amennyiben a szigetelni kívánt terület könnyen megközelíthető, ásványgyapottal az ember maga is elkészítheti a javítást. Az anyagot először a födémgerendák közé, majd megfelelő szögben a födémgerendákra kell felhelyezni.

Igaz, a tökéletes szigeteléshez ajánlott specialistát is hívni – már csak azért is, mert számla nélkül nem igényelhető az otthonfelújítási támogatás. A tető után érdemes lejjebb, a padlóra tekinteni – emeletes otthonok esetében általában elegendő a földszint hőszigetelése. Már egy szőnyeg is elég lehet a csempék vagy a parketta hőveszteségének mérsékléséhez, egy jó szakember segítségével azonban a padló átalakításával is sokat takaríthatunk meg. Végezetül a víztartályokról, csövekről és radiátorokról sem szabad megfeledkezni. A hőszigetelésnek jellemzően ezen része a legolcsóbb és legegyszerűbb, az átalakításkor a kulcs az, hogy a kisugárzott hő ne az otthonból kifele, a külső falakhoz, hanem befelé áramoljon.

Ajánlott tartalom

A napelemek megtermelik a Kstar energiatárolója egyszerűen eltárolja az energiát

A KSTAR az új energiaforrások és a teljesítményelektronika egyik vezető márkája. Ide tartoznak az adatközpontok számára kritikus infrastruktúrák elemei (UPS, akkumulátorok és precíziós klímaberendezések), a moduláris adatközpont-megoldások, valamint átfogó fotovillamos és energiatárolási megoldások.