Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)
2026 február 2-án elindult az Otthoni Energiatároló Program, amely 100 milliárd forintos keretösszeggel, háztartásonként legfeljebb 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatással ösztönzi a napelemes rendszerekhez kapcsolódó, minimum 10 kWh kapacitású energiatárolók telepítését. A pályázat első benyújtási szakasza március 15-ig tart, a várakozások szerint pedig akár 40 ezer nyertes pályázat is születhet – feltéve, hogy a keret kitart. A kormánykommunikáció alapján feltételezhető, hogy március 15-án felülvizsgálják, illetve megemelik a program költségvetését. A konstrukció különösen azoknak a háztartásoknak kedvez, amelyek a bruttó elszámolási rendszerbe kerültek, és így a megtermelt, de azonnal el nem fogyasztott villamos energiát már nem tudják korábbi feltételek mellett betáplálni a hálózatba. Az energiatárolás révén nőhet az önfogyasztási arány, csökkenhet a hálózati kitettség, és javulhat a beruházások megtérülése. „Az Otthoni Energiatároló Program katalizátorként működik a hazai lakossági szegmensben, mivel az állami támogatás jelentősen csökkenti a hibrid rendszerek magas beruházási költségét és javítja a megtérülési mutatókat” – fogalmazott Koszorús Zsolt, az EU-SOLAR SE operatív igazgatója. Hozzátette: a program nemcsak a modern lítium-technológiás akkumulátorok elterjedését gyorsítja fel, hanem a telepítői piac technológiai fejlődését és a rendszerszintű hálózati rugalmasság erősödését is ösztönzi.
A piaci tapasztalatok szerint a 2,5 millió forintos támogatás jellemzően a beruházás 60–80 százalékát fedezheti, de megfelelő műszaki paraméterek és költségszint mellett akár a teljes projektköltség is finanszírozható. Az EU-SOLAR SE komplex mérnöki és pályázati támogatással segíti az ügyfeleket, a cég teljes körű pályázati menedzsmentet, előminősítést, valamint karbantartási és távfelügyeleti szolgáltatást is biztosít.
A pályázók részéről több bizonytalanság is felmerülhet. Gyakori kérdés a bruttó elszámolás és az energiatárolás technikai összehangolása, az inverterek aszimmetrikus fáziskezelése, illetve az optimális akkumulátorkapacitás meghatározása az egyedi fogyasztási profil alapján. Sokakat foglalkoztat az áramszünet esetén működő backup rendszer költsége és a mérőhely-szabványosítás szükségessége is.
A nagy érdeklődés miatt a szakma arra számít, hogy a 100 milliárdos keret akár nagyon gyorsan ki is merülhet. A kormányzati nyilatkozatok ugyanakkor nem zárják ki a forrás bővítésének lehetőségét amennyiben a program sikeresnek bizonyul és a lakossági igény ezt indokolja. Egy esetleges keretemelés tovább stabilizálhatná a piacot, és kiszámíthatóbb környezetet teremthetne a kivitelezők számára. A kormány az emelés pontos összegét egyelőre nem közölte, döntés azt követően születik majd, hogy lezárult az első kör, és tisztábban látják az érdeklődést.
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu