Fellebbez Brüsszel a kelet-európai kibocsátás-korlátozást megsemmisítő uniós bírósági ítélet ellen

Fellebbez az Európai Bizottság az Európai Unió Elsőfokú Bíróságának szeptemberi ítélete ellen, amelyben a bíróság megsemmisítette a bizottság határozatait a Lengyelország és Észtország szén-dioxid-kibocsátási elosztási terveiben szereplő összmennyiség csökkentéséről.

Sztavrosz Dimasz környezetvédelmi biztos csütörtökön közleményben jelentette be: folytatni kívánják az eljárást, mert nem értenek egyet azzal, hogy a jogi testület pusztán eljárásjogi alapon hozta meg döntését, és nem vette tekintetbe a tartalmi megfontolásokat. Úgy vélte, a bíróság túlságosan szűken értelmezte a végrehajtó testület jogkörét, és nem vette figyelembe azt a kitételt sem, hogy az uniós tagországok számára egyenlő bánásmódot kell biztosítani.
Az uniós bíróság szóban forgó határozata szerint a brüsszeli bizottság túllépte a ráruházott hatásköröket azzal, hogy a terv vizsgálata címén meghatározta a kiosztható nemzeti kibocsátási egységek felső határát.
Precedensértékű döntésről van szó, mert a bíróság a közeljövőben még további hat uniós tagállam, köztük Magyarország hasonló tárgyú beadványáról is ítélkezik majd.
A fellebbezési eljárás alatt az elsőfokú ítélet érvényes, és Brüsszel folytatja is annak végrehajtását – szögezte le a bizottság.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.