Felmérés: a házak fele kaphatna napelemes rendszert

Egy új vizsgálat alapján a hollandiai háztetők körülbelül 50 százaléka potenciálisan alkalmas lenne napelemes rendszerek elhelyezésére.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

A holland kormány egy új, nyílt hozzáférésű fotovoltaikus adatbázis segítségével fedezte fel, hogy a helyi háztetők körülbelül 50 százaléka potenciálisan alkalmas lenne napelemes rendszerek elhelyezésére – számol be a PV Magazine. A problémát az jelenti, hogy csak 8 százalékuk tudna azonnal, akadálymentesen fotovoltaikus rendszereket elhelyezni. A Rijksdienst voor Ondernemend Nederland (RVO), egy holland állami ügynökség, amely 2023 decemberében egy nyílt hozzáférésű adatbázist tett közzé az ország összes olyan háztetőjéről és parkolóterületéről, amely napelemes telepítésre alkalmas lehet. Néhány hónappal az indulás után az RVO közölte, hogy az új eszköz máris segített azonosítani mintegy 725 négyzetkilométernyi olyan tetőfelületet, amely megfelelne a napelemes rendszerek kiépítésére. Ez az ország tetőinek mintegy felét jelenti. „Ennek a területnek azonban csak 8 százaléka alkalmas közvetlenül napelemek telepítésére” – olvasható az ügynökség közleményében. A többi esetben először az akadályokat kell elhárítani, az RVO szerint a lehetséges problémák közé tartoznak a tetőablakok, a szegmentált tetőformák, a gyenge tetőszerkezetek vagy az azbeszt jelenléte. Az adatbázis minden olyan település és régió információit bemutatja, ahol van szabad hely. Emellett tartalmaz egy adatböngészőt is, amely kiemeli az akadályokat, valamint a hálózati torlódási kockázatokat, a csatlakozási problémákat és a meglévő fotovoltaikus rendszereket.

Hollandia annak ellenére, hogy nem tartozik a világ leginkább napsütötte országai közé, meglehetősen jó úton halad a fotovoltaikus fejlesztésekben. Egy, a közelmúltban megjelent, a Dutch New Energy (DNE) Research tanácsadó cég által készített, a tavalyi év eredményeit összefoglaló jelentés alapján a holland napenergia-piac 2023-ban 4,82 gigawatt új napelemes kapacitással bővült. A tavalyi új kapacitásból mintegy 2,5 gigawatt lakossági telepítésekből származott, szemben az előző évi 2,2 gigawattal. A fennmaradó 2,4 gigawatt a kereskedelmi, ipari és nagyüzemi szegmenshez köthető.

Ajánlott tartalom

Homlokzati nyílászárók alumíniumból – nem fukarkodnak az előnyös tulajdonságokkal

Az építőipar dinamikusan fejlődő szektor, amely folyamatosan alkalmazkodik az új technológiákhoz és anyagokhoz. Ebben a folyamatban az alumínium nyílászárók mind nagyobb szerepet kapnak. Ez annak fényében cseppet sem meglepő, hogy kiváló tulajdonságokkal és variálhatósággal büszkélkednek. Az alumínium nemcsak könnyű és tartós, hanem a segítségével esztétikus kellem érhető el.