Félmillió forinttal díjazták a legzöldebb közösségeket

A budapesti Városmajor utca 18 lakói és a Zöld-híd Halasi Környezetvédők Egyesülete nyerte el idén a MOL Zöldövezet díját.

A 2006-ban elindított programban közös zöldterületek felújítására lehet pályázni. Az eltelt 10 év során 300 közösség munkájának köszönhetően másfél margitszigetnyi zöldterület újult meg a MOL támogatásának köszönhetően. Egy budapesti társasház lakói, valamint kiskunhalasi környezetvédők kapták meg idén a MOL Zöldövezet Díját; összefogásukkal zöldebbé, élhetőbbé tették a környezetüket. A programban eddig 300 közösség vett részt és együttes erővel 1,5 millió négyzetméternyi területet újítottak meg – csak tavaly 30 közösség 10 focipályányit.

A MOL 2006-ban indította útjára Magyarországon egyedülálló programját. Ez az egyetlen olyan pályázati lehetőség, amely támogatja, hogy egy ház/település lakói együtt újítsák fel közös zöldterületeiket. A legjobban sikerült munkákat díjjal is jutalmazzák, idén először ráadásul két kategóriában. A Városmajor utcai épület lakói a társasházi belső udvarok megújítása, míg a kiskunhalasi környezetvédők a település zöld területének megújítása kategóriában győztek. A díjjal 500 ezer forint pénzjutalom jár.

A budai társasház megújításában eleinte csak 3-4 család vett részt, de később az összes szomszéd bekapcsolódott. A régi gangos ház fiatalos átalakuláson esett át, liliommal és hortenziával díszített virágágyást emeltek, futó talajtakaró növényeket telepítettek, a legnaposabb sarokba sziklakert került, sőt még egy romantikus kerti tavacskát is építettek.

A Zöld-híd Halasi Környezetvédők Egyesületének tagjai a lakossággal együttműködve egy 3000 m2-es, elhanyagolt területet újítottak meg Kiskunhalason, hogy az több generáció számára is használható legyen. Kertjükbe több mint száz fát és cserjét ültettek, de fahíd, padok, kerékpártárolók is lettek a területen. A program aktív résztvevője volt a Kiskunhalasi Bibó István ökogimnázium pedagógusai, diákjai és szülői közössége, valamint számos helyi támogató.

„Ismét igazi sikertörténeteket díjaztunk. Nemcsak megszépültek ezek a lakóhelyek, de a közösségeket is összehozta a munka, új barátságok születtek. A MOL Zöldövezet Program komoly büszkeségünk: 10 év alatt 300 közösség, közel 20 ezer ember fogott össze és másfélmillió négyzetméternyi terület újult meg. Ez utóbbi annyit tesz, mintha másfél Margitszigettel több lenne az országban. A program során az önkéntesek 100 ezer új fát, virágot és cserjét telepítettek” – mondta Szollár Domokos, a MOL kommunikációs igazgatója. Hozzátette: 2015-ig a közösségek 135 millió forint támogatást kaptak a program keretében.

A természetvédelmi program folytatódik, az új pályázatokat ősszel kell beadni, a megvalósítási év a következő tavaszi/nyári időszak. A díjat azok nyerhetik el, akik a legsikeresebb akció keretében a leghatékonyabb, leginkább környezetbarát módszerek felhasználásával a legszebb zöldterületet hozzák létre.

Ajánlott tartalom

Passzold vissza, Tesó! – a Jane Goodall Intézet mobil újrahasznosítási programja nyerte a Telekom pályázatát

Körforgásban, kölcsönhatásban, közösségben – címmel hirdetett pályázatot kifejezetten magyarországi nonprofit szervezetek számára a Magyar Telekom és a Hello Nonprofit.