Felrobbant a hazai napelemes piac! 3 millió forintot az állam áll, ha most telepít

Az otthonfelújítási támogatás mellett egyes régiókban egy kamatmentes hitel is segíti a napelemes rendszerek beszerzését, nyáron pedig egy újabb országos program is indulhat. Hogyan látják az érintettek, mekkora lehetőség van az ilyen csomagokban?

Idén év eleje óta lehet pályázni az otthonfelújítási támogatásra, amelyet akár napelemes rendszer telepítésére is fel lehet használni. A programban legfeljebb 3 millió forintos összeg érhető el utólagosan, a számlák benyújtását követően – a támogatást fele-fele arányban kell megosztani az anyagdíj és a munkaköltség között. Emellett a közelmúltban Pest megyében és Budapesten újranyílt a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) kamatmentes lakossági energiahatékonysági hitelprogramja is, amely szintén fordítható napelemekre. Végezetül nemrég az Innovációs és Technológiai Minisztérium azt is bejelentette, hogy nyártól egy újabb program indul: ebben 87 ezer, az energiaszegénység kockázatának kitett család kaphat vissza nem térítendő támogatást napelemekre.

Hogy megtudjuk, miként értékelik az ilyen programokat a hazai cégek, az érintettekhez fordultunk.

Hatalmas lett az érdeklődés

Beleznai Orsolya (Wagner Solar Hungária Kft., marketing-kommunikáció) szerint az otthonfelújítási program hatására óriási érdeklődés alakult ki, a cégnél közel kezelhetetlen a sok felkérés. A vállalat tapasztalatai alapján az ügyfelek mind szeretnének beférni a jelenlegi, rövidesen megszűnő elszámolási rendszerbe, a szaldós elszámolásba – ezt június 30. után az úgynevezett bruttó elszámolás fogja váltani. Ez azt eredményezi, hogy a Wagner Solar munkatársai éjt nappallá téve, gyakran hétvégén is dolgoznak, hogy kezelni tudják a megkereséseket. A Wagner Solarnál a mostani nagy kereslet miatt már nem is tudják biztosítani, hogy az újabb ügyfeleknél tartani tudják a szaldós elszámolást – ezt publikusan meg is osztották az érdeklődőkkel. Hasonló leterheltség egyébként más napelemes vállalatoknál is kialakult. A helyzet miatt már most csökken az ajánlatkérések száma a cégnél. Beleznai Orsolya szintén azon a véleményen van, hogy amennyiben tisztázódnak a bruttó elszámolás részletei, újabb látványos növekedés jelentkezhet.

Az otthonfelújítási program felülmúl mindent

A Wagner Solarnál is tapasztaltak fellendülést, igaz, az nem volt olyan mértékű, mint az otthonfelújítási támogatás esetében. A vállalat szerint a hitel újbóli, Pest megyei és budapesti megnyitása is hozott némi növekedést, persze az otthonfelújítási programhoz képest jóval kisebbet. A cég fókuszában egyébként éppen ezt a térség áll, de az ország más területein is vannak telepített rendszereik. Az ITM nyárra ígért programjával kapcsolatban Beleznai Orsolya nem számít akkora érdeklődési hullámra, mint az otthonfelújítási támogatásnál. „Véleményem szerint, aki napelemet szeretett volna telepíteni, az belevágott a felújítási programmal vagy a hitelkonstrukcióval” – mondta portálunknak. Ettől függetlenül jöhet újabb fellendülés, a cégek és az ügyfelek számára ugyanakkor talán hasznosabb lett volna, ha a programokat nem nagyjából egy időben, hanem egymástól nagyobb időeltolódással vezetik be.

Ajánlott tartalom

A kormány bejelentette az új napelem pályázatot

Az energiaügyi miniszter bejelentette, hogy folytatódik a Napenergia Plusz program, pályázatot írnak ki azoknak, akik korábban telepítettek napelemet, de kiestek a tízéves szaldós időszakból.