Fenntartható energiagazdálkodás a Miskolci Egyetemi Napokon

A Miskolci Egyetemi Napokon, 2013. május 10-11-én mutatkozik be első alkalommal az a vándorkiállítás, amely a Tudomány mindenkinek – a megújuló energiákkal és fenntarthatósággal kapcsolatos hazai eredmények disszeminációja (TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0033) című pályázat keretében valósul meg.

A fenntartható energiagazdálkodást, az energiatudatosság növelését zászlajára tűző rendezvénnyel 2013-2014 folyamán összesen 6 helyszínen találkozhat a nagyközönség. A pályázat égisze alatt megvalósuló projekt gazdája a TIT Kossuth Klub Egyesület, valamint konzorciumi partnere Miskolci Egyetem. Átfogó célja a magyar tudomány kutatás-fejlesztési és innováció eredményeinek terjesztése, a kutató életforma népszerűsítése. A vándorkiállítás ennek részeként az energiagazdálkodás terén megvalósult tudományos fejlesztéseket hivatott bemutatni, ezen belül főleg az energiatakarékosság, az energiahatékonyság, valamint a megújuló energiák hasznosításának lehetőségeire fókuszálva. Az Outdoor Mission által szervezett szemléletformáló programsorozat nagy hangsúlyt fektet az egyéni felelősségvállalás, az öngondoskodás fontosságának felismertetésére. Ennek hatására csökkenhet az egyes háztartások energiaszegénysége, javulhat a lakások energiahatékonysága, nőhet a lakosság energiatudatossága. A vándorkiállítás nagyközönsége számos olyan program részese lehet, amely a fenntartható energiafelhasználáshoz kapcsolódó kutatásokat és innovációkat mutatja be a tudományos népszerűsítés eszközeivel. A rendezvény nem kész megoldásokkal szolgál, hanem a közös gondolkodást és a szemléletformálást helyezi a fókuszába.

A fenntartható energiagazdálkodás nem csak környezeti szempontból aktuális kérdés. A két év alatt összesen 6 helyszínen bemutatkozó road-show olyan programelemeket sorakoztat fel, amelyek az észak-magyarországi, illetve az észak-alföldi – az energiaszegénységgel fokozottan sújtott – régió társadalmi és gazdasági sajátosságaira építve nyújt ismereteket a helyi közösségeknek. A vándorkiállítás egyik különlegessége az Outdoor Mission által fejlesztett megújuló energia tanösvény, amely a nap, a víz, a szél és a biomassza energiáinak lehetséges felhasználását hivatott szemléltetni. A tanösvény olyan eszközöket mutat be, amelyek kis barkácstudással, egyszerű alapanyagokból, akár saját kezűleg otthon is elkészíthetők. A tanösvény eszközei többek között a fűtésrásegítéshez, alternatív energiaforrásokból áramtermeléshez, biomassza hasznosításhoz, vízmelegítéshez, napenergiát hasznosító főzési technikákhoz, víztakarékos locsoláshoz szolgálnak értékes házi praktikákkal.

A tanösvény mellett egy mobilműhely is helyet kap, ahol az érdeklődők megismerhetik a napkollektorok hasznosítását, illetve elsajátíthatják a sörkollektor megépítésének fortélyait. A látogatók mindemellett konzultálhatnak szakértőkkel, akik arra vonatkozóan szolgálnak tanácsokkal, miként hasznosíthatják a megújuló energiaforrásokat, hogyan végezhetnek olcsó energetikai felújításokat vagy alkalmazhatnak energiatakarékos megoldásokat saját otthonukban. A TudásPresszóban pedig tudományos talk-show keretében dr. Fábri György beszélget neves hazai szaktekintélyekkel az energiagazdálkodás érdekességeiről, többek között a megújuló erőforrások szerepéről a gazdaságban vagy a tudomány alkalmazásáról a megújuló energia fejlesztésében. A meghívott vendégek között lesz Kaptay György, a Miskolci Egyetem tanára, Munkácsy Béla egyetemi adjunktus ELTE TTK, valamint Balla Zoltán, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. osztályvezetője.

A miskolci rendezvényen az egyetemisták mellett kiemelt hangsúlyt kapnak az általános és középiskolák tanulói, akik szervezetten, csoportos tárlatvezetéssel ismerkedhetnek meg a vándorkiállítás programelemeivel. A vándorkiállítással egy időben rendezi meg a Kossuth Klub a XVIII. Országos Tudományos és Technikai Diákalkotó Kiállítás döntőjét is. A diákverseny célja a középiskolás korú fiatalok természettudományos és műszaki készségeinek fejlesztése. fennA vándorkiállítás következő alkalommal 2013 júniusában az észak-alföldi Poroszlón lesz látható, 2013 és 2014 folyamán pedig Ózdon, Nyíregyházán, Karcagon illetve Kazincbarcikán ismerkedhetnek meg a látogatók az energiahatékonyságot elősegítő praktikákkal.

Ajánlott tartalom

Kiemelt segítséget kap három vármegye a zöld átálláshoz

A Környezeti és energiahatékonysági operatív program plusz (Kehop plusz) forrásaiból mintegy 110 milliárd forint jut a három leginkább környezetszennyező gazdaságú vármegye zöld átállásának kiemelt támogatására - jelentette be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára kedden Egerben.