Fenntarthatóság a zsalutechnológiában is

A közel két évtizede létező környezetbarát, számtalanszor újrahasznosítható műanyag zsaluhéjak feltalálója és gyártója, a piacvezető Meva, új regionális szolgáltatási központja is a fenntarthatósági alapelvek mentén kezdte meg működését Dunakeszin. Az üzemben környezetbarát csúcstechnológiával végzik majd a zsalukarbantartást, –javítást és –tisztítást.


Az építőiparban tapasztalható kereslet-visszaesés ellenére, a 30 éve Magyarországon működő, 2023-ban 2,5 mrd Ft nettó árbevételt elérő MEVA Zsalurendszerek Zrt. most elkészült zöldmezős beruházása kiemelt jelentőségű a cég életben. Ezzel ugyanis lehetővé vált, hogy regionális logisztikai központként működve az üzem csúcsidőben akár nyugat-európai kivitelezések minőségi beszállítója legyen, azaz meginduljon az építőipari szolgáltatásexport.

A magyar leányvállalat vezérigazgatója, Botta D. Mihály szerint azonban legalább ennyire fontos volt, hogy az üzem tervezése, kivitelezése és természetesen működése is a vállalat nemzetközileg követett, a fenntarthatósági elveket messzemenőkig figyelembe vevő filozófiájának felel meg. E gondolkodásmód egyik pillére a közel 20 éve szabadalmaztatott, és azóta is piacvezetőként kínált, számtalanszor újrahasznosítható, környezetbarát műanyag zsaluhéj.A regionális szolgáltatási központként működő új telephely minden részletét úgy alakítottuk ki, hogy a lehető legkevesebb energiafelhasználással, a lehető legkisebb ökológiai lábnyommal működve, a fenntarthatósági elveket messzemenőkig figyelembe véve mutassunk példát a magyar gazdaságban.” – tette hozzá a szakember. 

Az építést és működést is a fenntarthatóság elvei hatják át

A mintegy nettó 3 milliárd forintnyi beruházással létrejött telephelynek mind a kialakítása, mind pedig az üzemeltetése energiatakarékos és jövőbe mutató. A beruházásra jellemző, hogy a 25 000 m2 területen felépült cégközpont 3000 m2-es területű csarnokában kaptak helyet az irodák és egy 400 m2, oktatásokra is alkalmas bemutatótér, a lakatosüzem, a kisalkatrész raktár és az 1400 m2-es mosócsarnok. A kiszolgálás rugalmasságát a 18 000 m2-es térkövezett tárolótér segíti.

Az irodák mennyezethűtéssel és –fűtéssel, valamint padlófűtéssel ellátottak. Különleges, ritkán alkalmazott megoldás, hogy a csarnokterekbe is padlófűtést telepítettek. A hűtési-fűtési energiát talajszondák és víz-víz hőszivattyú rendszerek biztosítják. Az épületbe a legkorszerűbb led világítóberendezések és energia-visszanyerős levegőkeringtető rendszerek épültek be az elektromos energia felhasználásának minimalizálása érdekében.

A tárolóterület kialakításánál szempont volt a tehergépjárművek optimális útvezetése körforgalom, ún. egyirányú rendszerben. A károsanyag kibocsátás csökkentése érdekében hamarosan a belső égésű homlokvillás targoncák elektromos targoncára történő cseréje következik. Az ehhez szükséges energia- felhasználás kézben tartását segíti majd a közeljövőben a teljes tetőfelület napelemekkel történő fedése, amihez a jelentős teljesítményű energiatárolók is kapcsolódnak majd.

Csúcstechnológia szolgálja a szolgáltatás exportot

A zsaluiparban egyedül Meva új központjában alkalmazott zsalutisztítási technológia Európában a legmodernebb számít. Mindössze néhány példány működik a világon az üzembe beépülő a Meva keretes zsalurendszereinél alkalmazott műanyag kompozit zsalutábla polírozására alkalmas, teljesen automata csiszolóberendezésből is. Hamarosan megkezdi működését a teljes mértékben automatizált, emberi erőt nem igénylő mosóautomata, amely szintén az innováció része. A berendezések energiaellátását a 3×1000 Amper áramerősség kiszolgálására alkalmas transzformátor állomás biztosítja majd. A mosócsarnok kialakításakor már a tervezésnél szempont volt a mosáskor keletkező víz tisztításának és újrahasznosításának biztonságos megoldása. 

Az itt alkalmazott technológia számtalan részletében fejlődött a korábbi telephely lehetőségeihez képest: a zsalutáblák felületének javítása egy 40 m hosszú görgősoron történik, amelynek fő egysége az 1350 bar-os nagynyomású mosó, ami sokkal hatékonyabban távolít el minden ráégett betonréteget a zsaluzatokról. 

 „Annak érdekében, hogy a saját bérleti parkunk és az ügyfelek saját zsalueszközeinek vonatkozásában még gyorsabban vállalhassuk a javításokat, a lakatos csarnokban egy, a legkorszerűbb elvárásoknak megfelelő kombinált (acél/alu) részecske elszívórendszer mellett 4 db híddaru és összesen 6, célszerszámokkal felszerelt lakatosállás várja a megrendelőket.”- mondta a vezérigazgató.

A beruházásnak köszönhetően jelentősen nőtt a tisztítási-  és javítási kapacitás, ami műszakonként már most eléri a 350 m2-t. A próbaüzemet követően a szerkezetépítő cégek körében egyre népszerűbb szolgáltatás egyidőben még többek számára válik elérhetővé.

Helyszíni oktatás a szerkezetépítőknek és a jövő szakemberinek

A telephely fontos része a korszerű oktatóteremmel felszerelt a 400 m2-es bemutató csarnok, ahol ezentúl házon belül valósulhatnak meg a szakemberek körében népszerű továbbképzések. Ide várják az oktatási intézmények tanulóit, a jövő szakembereit és természetesen a szerkezetépítő cégek munkatársait is, akik a legkorszerűbb zsaluk alkalmazásának lehetőségeit, és a látszóbeton felületeknél egyre gyakrabban alkalmazott műanyag zsaluhéj hegesztési és polírozási fogásait ismerhetik meg.

 

Nézzen szét az épületek között, amelyek az innovatív Meva zsalukkal épültek.

Ajánlott tartalom

Történelmi minimum az áramimportnál, Magyarország karbonmentes exportra vált

Áprilisban 10 százalék alatt maradt az áramimport aránya - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebookon.