Fizessen kevesebbet az áramért

Nem lehetne kikapcsolni azokat az áramfelhasználókat, akik nem fizetik be a rendszerhasználati díjat, olvasható ki Lázár János fideszes képviselő kedden benyújtott képviselői önálló indítványából.

A módosítás alapján “a felmerülő átmeneti pénzügyi nehézségek esetén a hálózati elosztói engedélyes nem érvényesíthetné a rendszerhasználattal kapcsolatban a hálózati rendszerből való kikapcsolás lehetőségét” írja az index.hu. Vagyis a társaságok akkor sem kezdeményezhetnék a fogyasztó kikapcsolását, ha az nem fizet rendszerhasználati díjat. Lázár szerint a változtatásra azért van szükség, mert elsődleges célnak kell tekinteti az energiaellátás biztosítását mind a lakossági, mind a nem lakossági felhasználóknak. Az indoklás már csak azért is furcsa, mert a rendszerhasználati díjakból üzemeltetik és tartják karban magát a hálózatot, valójában tehát ezeknek a bevételeknek az elmaradása okozhatja a legnagyobb kockázatot az ellátásbiztonság szempontjából. Forrásaink többsége megdöbbenéssel fogadta a javaslatot hiszen a számlák többsége integráltan tartalmazza az áram díját és a rendszerhasználati díjakat, nehezen képzelhető el, hogy egy fogyasztó csak rendszerhasználati díjat nem fizet. Egyik forrásunk úgy vélte, a módosításnak az önkormányzatok és közvilágítást biztosító cégek vonatkozásában lehet értelme, itt ugyanis akadhatnak olyan szerződések, amelyek külön soron kezelik a két tételt.

 
Több, tetemes tartozást felhalmozó önkormányzatot fenyeget a közvilágítás kikapcsolásának veszélye, fennáll a lehetősége annak, hogy Lázár módosíta az ő terheiket csökkentené. A többletterher pedig ilyenformán a hálózati üzemeltetőire, többek közt egyébként az állami Mavirra is hárulna. Az Index a javaslat kapcsán több iparági szereplőt is megkeresett, a legtöbb helyen azonban nem tudtak a módosítóról, így későbbre ígértek reakciót. Lázár János nem először döbbenti meg módosítóival az energetika iparágat, drasztikus javaslataival rendszerint a kormányon belül is ellentéteket szül. Forrásaink szerint valószínűleg a jelenlegi módosítót sem egyeztette a minisztériummal, ha az a kormány véleményét tükrözné, alighanem a villamos energia törvényt hamarosan megváltoztató, átfogó módosító részeként adták volna be. A Lázár-javaslat kapcsán megkerestük a minisztériumot is, egyelőre várunk a válaszra.

Ajánlott tartalom

A napelemek megtermelik a Kstar energiatárolója egyszerűen eltárolja az energiát

A KSTAR az új energiaforrások és a teljesítményelektronika egyik vezető márkája. Ide tartoznak az adatközpontok számára kritikus infrastruktúrák elemei (UPS, akkumulátorok és precíziós klímaberendezések), a moduláris adatközpont-megoldások, valamint átfogó fotovillamos és energiatárolási megoldások.