Fogkrém helyett szuperaksi készül a fluoridból

Egy autógyártó, a világ egyik legjobb műszaki egyeteme és űrkutatók összefogásával készült el a fluoridra épülő akkumulátor, amely térfogatarányosan tízszer több energiát tud elraktározni, mint a ma használt lítiumionos eszközök.

Igen, ez az a fluorid, amit a fogkrémünkben is megtalálunk, csak itt egészen más kémiai formában alkalmazzák. A Honda Research Institute jelentette be az áttörést, hogy a Caltech és a NASA JPL vegyészeinek segítségével sikerült lebontani a fluoridion hőmérsékleti korlátait. A fluorid korábban csak 150 Celsius-fok fölött volt használható energiatárolásra, ami megakadályozta a hétköznapi használatát, most viszont már szobahőmérsékleten is működik.
Sőt, amíg a most elterjedt lítiumionnál nagy veszélyt jelent a túlmelegedés, ettől a fluoridionnál nem kell tartani, szóval az új technológia még biztonságosabb is lehet a jelenleginél. Ha sikerült megoldani a fluoridion-alapú aksik nagyüzemi gyártását, amiről a mostani bejelentésben még nem volt szó, akkor hamarosan elképesztő kapacitású aksik kerülhetnek a telefonokba és a többi eszközbe, írja az index.hu.

Ajánlott tartalom

Németh Szilárd: Európában a magyar családok kapták legolcsóbban az áramot és földgázt

A rezsicsökkentésnek köszönhetően 2024 márciusában Európában a magyar családok kapták legolcsóbban a háztartási villamos energiát és földgázt - tette közzé a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos szerdán közösségi oldalán.