Föld napja – Örökbe fogadta a szomszédságában lévő parkot az iskola

Örökbe fogadta a mellette lévő Gólya parkot a szolnoki Műszaki Szakközépiskola Gépipari Tagintézménye a Föld napja alkalmából.

A diákok a különleges vállalás szerint a jövőben kiemelten figyelnek a közkedvelt parkra, azt rendszeresen gondozzák, takarítják – jelentette be a Tisza-parti város polgármestere az immár gazdára talált közterületen csütörtökön tartott sajtótájékoztatón.
Szalay Ferenc elmondta: a város vezetése a Föld napja apropóján arra kérte az oktatási intézményeket, hogy közvetlen környezetüket a diákok takarítsák ki.
Az iskolák mindegyike partnernek bizonyult a kezdeményezés valóra váltásában, tevékenységüket eszközökkel, kukazsákokkal és kesztyűkkel a város tisztaságának egyik fő felelőse, a Munkalehetőség a Jövőért Nonprofit Kft. segítette.

A Gólya park melletti középiskola vállalása mégis kiemelkedik a többieké közül – fogalmazott az elöljáró. Az intézmények sorába megemlítette még a Széchenyi Körúti Általános Iskolát, amely bokrokkal, virágokkal ültette körbe az épületét. A munkába a pedagógusok és tanulók mellett a szülők is besegítettek.
Szalay Ferenc kitért arra, hogy Szolnokon az elmúlt két-három évben példamutató összefogás alakult ki a szép környezetért, egy többen érzik magukénak az új körforgalmakat, parkokat, játszótereket. Mindez bizonyítja, hogy erősödik az itt lakókban a lokálpatriotizmus érzése – tette hozzá.
Bejelentette: a Szolnok Épül program és város-rehabilitációs pályázatok révén újabb tereket, parkokat alakítanak ki. Megemlítette, hogy a Tisza felett átívelő, és most épülő gyalogoshíd városi hídfőjénél egy gyönyörű tér lesz, és hasonló épül a szandaszőlősi városrészben is.

Ajánlott tartalom

Magyarországi természethangokat tartalmazó album jelent meg

Az idén 30 éves WWF Magyarország és az Első Pesti Egyetemi Rádió együttműködésének köszönhetően megjelent az első, hazai természethangokat tartalmazó album.