Föld napja – Több mint 60 ezren szedtek szemetet országszerte

Több mint 60 ezren vettek részt a Magyar Közút Tegyünk együtt útjaink tisztaságáért elnevezésű országos szemétgyűjtési akciójában a Föld napja alkalmából hétfőn.

Az ország mintegy ezer kijelölt helyszínén közintézmények, civil szervezetek, iskolák dolgozói, tanulói és a közútkezelő önkéntesei – az előzetes becslések alapján – legalább 10-12 ezer köbméternyi szeméttől szabadították meg a közutak közvetlen környezetét. A több mint 60 ezer önkéntes közel egy időben gyűjtötte a szemetet országszerte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által üzemeltetett mintegy 30 ezer kilométeres közúthálózat mellett. A legtöbb aktivista ezúttal Pest, Komárom-Esztergom és Vas megyékben tevékenykedett – közölte a közútkezelő társaság hétfőn az MTI-vel. A szervezet nemcsak az összegyűjtött hulladék elszállításáról gondoskodott, hanem a hulladékgyűjtéshez szükséges láthatósági mellényt, védőkesztyűt és a szemeteszsákot is biztosította a csatlakozók számára. Az eddigi 9 akcióban összesen mintegy 390 ezer önkéntes több mint 60 ezer köbméternyi szemetet gyűjtött össze országszerte.

Ajánlott tartalom

Több mint 11 millió új fa Magyarországon, folytatódik az erdőtelepítési program

Célzott programok az erdők klímavédelmi hatásának fenntartásáért és növeléséért.