Földhő után napelemmel spórolnak a Fényiben

Befejeződött a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium energetikai korszerűsítése. Három évvel ezelőtt 130 millió forintból, idén pedig több mint 90 millióból fejlesztettek. A beruházásokhoz az unió is hozzájárult.

Napelemek és napkollektorok kerültek a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium tornacsarnokának tetejére a nyáron elkezdett fejlesztés keretében. Emellett a gimnáziumba új kazánokat is beszereltek, ezek a tornatermet, az uszodát és az öltözőrészleget látják el használati meleg vízzel és fűtéssel.

A gimnázium energetikai korszerűsítése még 2011-ben kezdődött. Akkor egy újszerű talajszondás rendszert építettek ki. Több épületben is ez biztosítja, a földhőt használva, a meleg vizet és a fűtést. Ez a beruházás az 50 százalékos uniós támogatással együtt körülbelül 130 millió forintba került. Az idei korszerűsítés pedig több mint 90 millió forintból valósult meg 85 százalékos uniós támogatással.

Mintegy 20-25 százalékos megtakarítást érünk el a korábbi költségekhez képest. Forintosítani ezt nem lehet előre, hiszen minden év, minden fűtési szezon más, de ezzel a nagyságrenddel számolhatunk – mondta Szabó Zsolt, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium műszaki és gazdasági igazgatója. Hozzátéve, két épület vár még az energetikai korszerűsítésre, így a felújításokat szeretnék folytatni.

forrás: minap.hu

Ajánlott tartalom

Németh Szilárd: Európában a magyar családok kapták legolcsóbban az áramot és földgázt

A rezsicsökkentésnek köszönhetően 2024 márciusában Európában a magyar családok kapták legolcsóbban a háztartási villamos energiát és földgázt - tette közzé a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos szerdán közösségi oldalán.