Földrengéssorozat rázta meg ismét Japánt

 A legerősebb helyi idő szerint csütörtök hajnalban, 5 óra 57 perckor volt, ez 6,1 erősségű volt, epicentruma Morioka városától 190 kilométerre keletre, a Csendes óceánon volt 11,2 kilométeres mélységben. Előtte egy 5,7-es és egy 4,1-es erősségű rengést, utána egy 5,2-es erősségűt mértek. Szökőárriadót ezúttal nem kellett elrendelni, áldozatokról és károkról nem érkezett jelentés. A március 11-i, 9-es erejű földrengés óta több mint négyszáz olyan utórengést mértek már, amelyek magnitúdója meghaladta az ötöst. Szakértők attól tartanak, hogy a pusztító erejű földrengés miatt meggyengült épületek még jobban megrongálódhatnak az erős utórengések ismétlődése miatt. A március 11-i földrengés és az azt követő szökőár letarolta Honsú északkeleti partvidékét. Több mint 28 ezer ember vesztette életét, az anyagi károk meghaladják a százmilliárd dollárt.

Ajánlott tartalom

Szili Katalin: minden tekintetben kiemelten kezeli a fenntarthatóság kérdését a PTE

Az oktatás, a kutatás és az üzemeltetés terén is kiemelten kezeli a fenntarthatóság kérdését a Pécsi Tudományegyetem (PTE), amely a "legzöldebb"magyarországi felsőoktatási intézmény - hangoztatta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó, az intézményt fenntartó kuratórium elnöke a baranyai vármegyeszékhelyen.