Alternativ Energia www.alternativenergia.hu
Kapcsolódó cikkek
E folyamat eredményeként a belső mag állandóan „megújítja” magát – az „araszolgatás” közben eleje „cseppfolyóssá” válik, míg „háta” megszilárdul – olvasható a LiveScience tudományos hírportálon.
„Százmillió év leforgása alatt minden, ami valaha kikristályosodott a nyugati felén, megolvad a keletin” – hangsúlyozta a kutatást irányító Thierry Alboussiere, a grenoble-i Joseph Fourier Egyetem tudósa.
A francia tudósok elmélete ellentmond a hagyományos nézeteknek, miszerint a bolygónk belsejében lévő hatalmas „gömb” mozdulatlanul „áll”, s minden irányban egyformán tágul, ahogy a Föld hűl le. E teória révén a tudósok megfejthetik a belső mag természetét, megismerhetik a korát, valamint megmagyarázhatják a szeizmológiai „diszkrepanciákat”.
A belső és külső magot nehézfémek – elsősorban vas és kisebb mennyiségben nikkel – alkotják. A belső magban a legújabb kutatások szerint a vasnál nehezebb elemek is jelen vannak, a külső magban viszont a vasnál könnyebb elemek találhatók.
Egymilliárd évvel ezelőtt a Föld belseje apránként szilárdulni kezdett, a folyamat belülről kifele zajlott. Ennek során a nehezebb anyagok lesüllyedtek a bolygó középpontja felé, a könnyebb anyagok pedig felemelkedtek a felszín felé.
Ahogy hűl le bolygónk, a belső mag egyre több vasat adszorbeál, a könnyebb elemeket pedig a folyékony maghéjba löki ki. Ezek a folyamatok „mozgathatják” a feltételezések szerint a Föld mágneses terét.
Bolygónk mélyén lejátszódó folyamatokat közvetetten, a földrengések által „szolgáltatott” információ alapján tanulmányozhatják a kutatók. A Föld – vagy bármilyen bolygó – belsejében levő anyag fizikai tulajdonságainak változása a földrengéshullámok terjedési sebességének változását okozza, és ezen változások mérésével állapítható meg, hogy hány helyen változnak meg az anyag tulajdonságai, hány fizikailag elkülönülő belső rész mutatható ki. Földrengések azonban „egyenlőtlenül” sújtják a különböző térségeket, így nincs elég adat a Föld belső magjának teljes „feltérképezéséhez”.
Az utóbbi évtizedekben a tudósok felfedezték, hogy a szeizmikus hullámok gyorsabban hatolnak át a belső magon északról délre, mint nyugatról keletre. Különbség mutatkozott a szeizmikus paraméterekben a keleti és nyugati féltekén. Mindezek a felfedezések nem illettek a „mozdulatlan” belső magról alkotott hagyományos felfogásnak, ahogy ellentmond a korábbi elképzeléseknek a felületén észlelt „sűrű” anyag 200 kilométer széles rétege.
„Hogyan képződhetett ez a sűrű réteg a belső magon, amely csupán a könnyű elemeket +löki ki+ magából” – tette fel a kérdést a grenoble-i kutató.
Thierry Alboussiere kollégáival – hogy megmagyarázzák a jelenséget -, felvetették, hogy esetleg az anyag nem a belső mag egész felszínén „csapódik ki”. Előfordulhat, hogy a belső mag anyaga egyidejűleg „olvad meg” az egyik oldalán és szilárdul meg az ellenkezőn. Az „olvadó” belső mag „injektálja” a sűrű anyagot a maghéjba.
Matematikai modellek és laboratóriumi kísérletek alapján a kutatócsoport arra a következtetésre jutott, hogy ez megmagyarázhatja a legutóbbi szeizmológiai felfedezéseket.
Feltételezésük szerint, amennyiben a belső mag egy kicsit „kibillen” a középpontból kelet felé, ez nagyobb nyomásnak teszi ki a nyugati oldalát, amely közelebb kerül a Föld centrumához, a keleti viszont kisebb nyomás alatt lesz. A folyamat eredményeként folyamatosan „tömörebb” lesz a nyugati félteke és állandó lesz a”sűrű folyadék” mozgása kelet felé.
„A belső mag folyamatosan regenerálja magát. Ez a folyamat összetevődik a lehűlés hatásával, amelynek következtében a belső mag egyre nagyobb és nagyobb lesz” – emelte ki Michael Bergman, a Massachusetts-állambeli Bard Rock College tudósa, aki kommentárt írt a Nature-ben publikált tanulmányhoz.
