Fordulópont előtt a magyar mezőgazdaság: az aszály már a vetésszerkezetet is átírta

Magyarországnak stratégiai előnye van a kalászos növények termesztésében, erre kell építeni.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Petőházi Tamás, a Gabonakutató Nonprofit Kft. országos kalászos fajtabemutatóján elmondta, a 2022-es hatalmas aszály hozott fordulópontot a hazai mezőgazdaságban, a csapadékhiány tavaly megismétlődött, és úgy tűnik, az idén is. A klímaváltozásra adott termelői válasz eredményeként 800 ezer hektár fölé emelkedett a napraforgó vetésterülete ezzel megelőzte a kukoricáét. Eközben a búza egymillió hektár fölötti vetésterülete érdemben nem változott. A tapasztalatok azonban azt mutatják, a napraforgó nem tudja kiváltani a kukoricát, tavaly Csongrád megyében 1,6 tonna volt a napraforgó hektáronkénti terméseredménye – hangsúlyozta a szakember. Petőházi Tamás trendfordulóra számít, a várakozások szerint a világ gabonatermése a mostani szezonban csökkenni fog, kisebb lesz, mint a felhasználás. A világpiaci árak erre reagálva már emelkedésnek indultak, ez Magyarországon a forint erősödése miatt nem érezhető.

Az elnök ismertette: az Európai Unió kukoricából rekordmennyiségű importra fog szorulni az idei szezonban, és a magas kőolajárak miatt a szállítási díjak rendkívüli módon megemelik a költségeket. Hozzátette: bár Kína kukoricából és búzából megpróbál önellátóvá válni 2030-ra, a szójaimportja azonban emelkedik, és a beszerzéseit politikai szempontok is befolyásolják, ez pedig a takarmányköltségeken keresztül komoly hatással lehet az európai állattenyésztésre. Pugris Tamás, a Gabonakutató Nonprofit Kft. agrotechnikai osztályvezetője azt mondta, a gabonatermesztők problémáit három klimatikus stressz okozza: a tavaszi fagy, a tavaszi szárazság, valamint a nyári aszály és a hősokk.

A szakember közölte, a kutatóintézet munkatársai az ország több pontján széles időintervallumban elvégzett vetéssel, nagyon eltérő talaj- és csapadékviszonyok között végeztek fajtakísérleteket. Az eredmények azt mutatják a vetési időt egyre kevésbé érdemes naptárhoz igazítani, kulcsfontosságú a talajnedvesség megtartása, a jó szerkezetű magágy kialakítása, a legfontosabb pedig, hogy a vetőmag és a fajta szerepe felértékelődik.

Tóth Tibor, a Gabonakutató Nonprofit Kft. ügyvezetője hangsúlyozta, a rendkívüli aszály során a cég fajtái bizonyították, alkalmazkodó és ellenálló-képességük egyedülálló. A valódi teljesítmény nem a jó körülmények között mutatkozik meg: a magyar alföldön nemesített fajták képesek olyan körülmények között is termést adni, amilyenek között más fajták nem.

Ajánlott tartalom

Új mozgalom indul Magyarország évszázados fáinak megmentéséért

Szakmai összefogás indult Magyarország idős fáinak védelmére.