Forradalmasíthatja az ipart a 3D nyomtatás?

A tudósok a háromdimenziós nyomtatást tartják a a követendő irányvonalnak, mely gyökeresen megváltoztathatja a világ gazdaságát.

A Massachusetts-i Műszaki Egyetem egyik diákja, Peter Schnitt még 2009-ben létrehozott 3D nyomtatás segítségével egy analóg órát, mutatókkal, ellensúlyokkal és fogaskerekekkel. Az ecofriend.com értesülései szerint, amint a falra helyezte az eszközt és meglökte az ellensúlyt, az óra működött, habár nem volt igazán pontos. A szakértők szerint azonban mindenképpen érdemes a háromdimenziós nyomtatást fejleszteni, hogy az additív gyártásnak is nevezett technológia túlhaladja az egyszerű faliórákat, és akár még az ipari termelés jelentős hasznára is válhasson. A mai modern gyártási folyamatok nem nevezhetőek energia- és alapanyag-takarékosnak. A fém-, fa- és műanyagtömböket addig csiszolják és formálják, míg meg nem kapják az adott tárgyat, azonban az anyagok mintegy 90%-a feleslegszámba megy.

A 3D nyomtatás esetében nem beszélhetünk ekkora hányadú feleslegről. Ennek a technológiának a használatakor tulajdonképpen bármilyen folyékony, vagy akár porrá őrölt alapanyagból készíthetünk háromdimenziós leképezést. Egyes kutatók méhviaszt, míg mások még csokoládét is kipróbáltak a 3D nyomtatáshoz. A nyomtatást végző szerkezet leggyakrabban fém- illetve műanyag port helyez le rétegekben egy szoftver előírásai szerint, ahhoz hasonlóan, ahogy a lézeres nyomtatók viszik a tintát a papírlapra. Mikor egy réteg készen van, a készülő tárgyat tartó tálca alig egy milliméternyit lefelé mozdul, és jöhet is a második réteg, majd a következő, és így megy ez, míg a tárgy elkészül. Így belátható, hogy selejt anyag és felesleg szinte nem is keletkezhet a procedúra során.

A háromdimenziós nyomtatással készült tárgyak még jobb minőségűek is lehetnek, hiszen a hihetetlenül aprólékos leképezési technológiával a legfinomabb részletekre is ügyelhetünk – még olyanokra is, melyekre a hagyományos gyártási módszerekkel nem, vagy csak nehézkesen. A 3D nyomtatást már használják különféle ruházati kiegészítők, ékszerek, fogkoronák, repülőgép alkatrészek és sok más gyártására, és a technológia, nem meglepő módon, évről évre egyre szélesebb körben válik elterjedtté.

Ajánlott tartalom

Jó hír annak, aki napelemes állami támogatásra pályázna idén

A kormány tervei szerint még az idén pályázatot hirdet azoknak, akik korábban háztartási méretű napelemes kiserőművet telepítettek és most szeretnének energiatárolót is feltenni.